Balatoni történetek: a komp lenyomta a hidat és az alagutat is

Terveztek a Balatonra hidat és alagutat is, de a komp nyert, máig az szállítja az átkelőket Tihany és Szántód között.

A Balaton északi és déli partja közötti zavartalan közlekedés mindig fontos kérdés volt és az is maradt, hiszen még ma is legalább 1 órát vesz igénybe Füredről Boglárig eljutni. Nem csoda, hogy a magyar tenger nem képzelhető el kompok nélkül ma sem. Bár a XX. században többször is felmerült egy híd megépítésének ötlete, sőt még alagutat is vizionáltak a magyar tenger alá, ezeket mindig elvetették.
Szántód és Tihany között már két évszázaddal ezelőtt is rendszeresen közlekedtek evezős csónakok, illetve evezősvitorlás fakompok, amelyekkel több embert és akár hintót, szekeret is lehetett szállítani. Ezt váltotta fel a gőzhajtású Komp I. 1928-ban, bár a csere nem ment zökkenőmentesen. A modern gépesített balatoni hajó megjelenését az tette lehetővé, hogy az állam átvette a vámszedési jogot a helyi érdekeltségektől, és mindkét oldalon megépítette a kompkikötőket, ezzel párhuzamosan pedig az újonnan megalakult Balatoni Hajózási Részvénytársaságra bízta a kompközlekedés korszerűsítését.

A gőzhajtású vaskomp óriási előrelépést jelentettek a korábbi evezős átkelőhajókkal szemben, hiszen ezt megelőzően az autók és szekerek tulajdonosainak maguknak kellett gondoskodni arról, hogy a jármű valamilyen pallón feljusson az evezős kompra. Az új kikötők építésével viszont már az alacsony vízszint sem akadályozta a járművek gördülékenyen felhajtását. A Ganz-Danubius hajógyár által jegyzett motoros komp 60 utast és 8-10 szekeret, vagy gépkocsit tudott szállítani. Az átkelési ideje 12 percig tartott és a tó befagyásáig menetrendszerűen közlekedett. Tartalékban – üzemzavar esetére – egy fakompot is tartottak, amely 4 szekeret vagy autót tudott a hátára venni és evezővel, illetve egy segédmotorral hajtották. Erre szükség is volt a vaskomp gyakori meghibásodása miatt.

A korabeli vezetőség a problémákat látva vetette fel, hogy egy valódi híd megépítésével kellene az átkelőhajót kiváltani, de terv a technikai problémák és pénzügyi lehetőségek híján hamar megbukott. A Komp I. egészen a II. világháborúig hozta-vitte az utasokat a Balaton két partja között, egészen addig, amíg a németek fel nem robbantották a többi balatoni hajóval együtt.

A tó közepén azonban továbbra is szükség volt közlekedésre, így 1945-ben az országban a Komp I. volt az első vízi jármű, amit kiemeltek a Balaton fenekéről és azonnal helyrehoztak a balatonfüredi hajógyárban, így még abban az évben elindulhatott ismét a forgalom Tihany és Szántód között. Míg a korábbi évtizedekben átlagosan 23 ezer autót szállított a komp, addig 1945-ben ez a szám már 42 ezerre emelkedett.

A következő években egyre többen vették igénybe a tihanyi révet, így a megnövekedett forgalomra való tekintettel 1961-ben 64-ben és 68-ban is új kompokat állítottak üzembe. A Komp II., III. és IV. 1969-ben kapott hivatalosan nevet: a balatoni hajózást megteremtő nagyjainkról – Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és a Balaton költőjének tartott Kisfaludy Sándorról – nevezték el őket.

Ez az év tényleg a kompok leterheltségéről szólt, már több mint egymillió autót szállítottak át a tó vízén azon a nyáron, így ismét előkerült egy balatoni híd terve. Ezt nagyszabású propaganda támogatta a hazai sajtóban, amely szerint egy ilyen híd kivitelezése nem is lett volna lehetetlen, hiszen állítólag erre már a rómaiak is képesek voltak. 1969-ben ugyanis római kori hídmaradványokat fedeztek fel radarokkal és búvárokkal Tihanynál és Szántódnál.

De mik voltak ezek a maradványok, és milyen hatással bírtak az aktuális elképezlésekre? Kiderül a cikk eredetijéből, ami a toretro.hu oldalon olvasható.