Sztorik a hőskorból: Gentry Eagle, a korábbi transzatlanti rekordtartó – első rész

Kevés olyan szuperjacht volt a hajózás történetében, amely képes volt 60 csomó feletti sebességre. A Gentry Eagle ilyen, ráadásul előképe volt a többieknek.

Amikor 1989-ben egy kora nyári reggelen a Gentry Eagle elrobogott a Scilly-szigetek délnyugati csücskénél lévő Bishop Rock mellett, motorjainak morajlása elnyomta az Atlanti-óceán hullámzásának hangját. A 35,6 méteres hajó és ötfős legénysége megdöntötte az Atlanti-óceán átkelési rekordját, 62 óra és 7 perc alatt téve meg a 3436 mérföldes utat a New York-i Ambrose Lighttól. A csapat akkora előnnyel múlta alul a brit milliárdos, Sir Richard Branson idejét, hogy a helyi sajtó majdnem lemaradt az érkezésükről.

A Gentry Eagle előtt senkinek sem jutott eszébe, hogy civil használatban lévő hajót gázturbinás motorral szereljen fel – vagy csak senki sem merte meglépni. De Tom Gentry tulajdonos nem félt a teljesítménytől, két bajnoki címmel büszkélkedő motorcsónakversenyző volt, és az első ember, aki egyszerre három óceáni sebességi rekordot tartott. Hawaii ingatlanokkal szerzett vagyont, de igazi szenvedélye a mérnöki munka és a sebességi határok tesztelése volt.

„Azok a hajók brutálisak voltak – magyarázza Norman Gentry, Tom Gentry legidősebb fia és a Gentry Eagle másodpilótája. – Akkoriban egy 38 láb hosszú V fenekű hajóval több mint 100 mérföld/órás sebességgel lehetett száguldani egyméteres hullámok között, és ha jól ugrottál egy valamelyiknek a tetejéről, csak egy futballpályányival arrébb értél újra vizet.”

Sokak szerint az ilyen bravúrokhoz csipetnyi őrültség is kell, de akik ismerték Tom Gentryt, azt mondják, hogy a halk szavú ötletember, igazi újító volt. „Tom rendre csak odafirkált valamit egy szalvéta hátuljára, és azt mondta, építsem meg” – meséli Tammie Weech, Tom Gentry egyik barátja. Jó néhány ötlete közül az egyik az volt, hogy megdöntse a leggyorsabb Atlanti-óceán-átkelés rekordját, amelyet akkoriban Branson 22 méteres Atlantic Challenger II-je tartott.

Peter Birkett, az Atlantic Challenger II-n dolgozó tervező a kezdetektől fogva kísérte a projektet, alumínium anyagú, mély V alakú hajótestet alkottak, két MTU turbófeltöltős dízelmotorral, egy Textron Lycoming gázturbinával és Arneson felszíni hajtással. „Elég furcsán néztek rá, volt mit magyaráznunk róla” – mondta John Connor projektvezető.

A Gentry Eagle másfél évig épült a Vosper Thornycroft hajógyárban Southamptonban, mielőtt visszaszállították az Államokba. Meghajtását szuperméretűre növelték, a gázturbina további 4500 lóerős tiszta teljesítményt nyújtott, az összteljesítménye 11 500 lóerőre nőtt (ami nagyjából 11 Forma–1-es autónak felel meg) – vérbeli amerikai stílus.

„Ezeken a hajókon általában három ember ült: kormányos, gépész, navigátor. Képzeljük el, hogy te fogod a kormányt, valaki más nyomja a gázpedált, valaki pedig a hátsó ülésen mondja meg, merre menjünk” – magyarázza Norman. Belül alig volt más, mint fém, üzemanyag és elektronika. Hét fekete bőr Recaro versenyülés és egy Garmin által készített GPS, amely akkora volt, mint egy kis kézipoggyász. „Ma már a telefonod is többet tud ennél, de akkoriban ez volt a legkorszerűbb.”

Az átkelésre a csapat minden eshetőségre felkészült, a jéghegyektől kezdve a hullámok alatt heverő, lezuhant konténereken át a rossz időjárásig és a szembeszélig. A döntő pillanat azonban az Atlanti-óceán felénél lévő tankolási pont volt – egy 45 perces megálló, ahol 15 ezer gallon üzemanyagot kellett felvenni. „Ez körülbelül másfél tartálykocsit jelent, ezt a mennyiséget kevesebb mint egy óra alatt töltötték be a háromhüvelykes üzemanyagvezetékeken keresztül. Azért az nem volt semmi!”

A folyamatot gondosan begyakorolták. „Egy lépcsőn lementünk pár fokot a priccsekhez és a mosdóhoz, onnantól egészen hajó orráig csak üzemanyagtartályok voltak. Amikor azonban megpróbáltam kinyitni az első válaszfalhoz vezető vízmentes ajtót, nem ment. Egyetlen másik bejárat volt, az előfedélzeten, de azt nem arra tervezték, hogy járkáljunk rajta. Végig kellett másznunk a fedélzeten, hogy eljussunk az első ajtóhoz, és onnan bemászhassunk. Mint kiderült, egy padlódeszka felpattant, az akasztotta meg az ajtót a másik oldalról.”

Folytatjuk… (civil élet a rekordhajhászás után és rövidfilm a rekorddöntésről)

(fotók és forrás: Boat International)