Tommy Hilfiger divatról, hírnévről és eladó hajójáról – első rész

2023. november 1.
Címkék :

Tommy Hilfiger amerikai divattervező számára a hajó több mint vízi jármű: az inspiráció forrása, a kikapcsolódás helye és az innováció elindítója.

Tommy Hilfiger divattervező és felesége, Dee számára nyaranta a Földközi-tenger jelenti az otthont. 62 méteres Feadship hajójuk általában Monacóban horgonyoz, kedvenc helyeik között Portofino, Capri és Porto Cervo áll az élen. Hilfiger határidőnaplója ugyanakkor sosem teljesen üres: „Legnagyobb bánatomra a gyerekek is folyamatos telefonálással vádolnak. De imádok dolgozni, imádom a márkámat.”

Hilfiger története a jórészt leírható az amerikai álom kifejezéssel: külvárosi srác a New York-i Elmirából, aki 1969-ben nyitott egy kis ruhaboltot, ahol trapézszárú farmernadrágokat árult, majd később egy több milliárd dolláros divatbirodalmat hozott létre. A márka ötlete 1972-ben jutott eszébe: „Elképzeltem magamban, mit akarok, és milyen ruhákat szeretnék. Eltartott egy darabig, amíg eljutottam a célig, mert voltak pénzügyi hullámvölgyek, de ma már teljessé vált az álom.”

Az elképzelése – hogy az amerikai ruhákat vagányabbá tegye, és utcai sportruházat kinézetet adjon nekik – azóta sem változott. Az 1990-es évek elejének popkultúra-mániás korszakában ruhái a divat, a zene és a szórakoztatóipar világában is megjelentek, és ez a kultúrához való erős kötődés ma is áthatja a márkát.

A márka színei a piros, a fehér és a kék. A fehér és a piros a nemzetközi jelkódex zászlajának H betűjéből származik (a Hilfiger kezdőbetűje, amely felhúzva azt jelenti, hogy révkalauz a fedélzeten). „Amikor elkezdtem, valami hajós dolgot akartam, mert az igényes életmód annyira kapcsolódik a jachtozáshoz. Olyasmit szerettem volna létrehozni, amivel mindig is azonosítani fognak. Szerettem a jachtozás, a vitorlázás, a tengeren tartózkodás megjelenését és érzését. A vízen való tartózkodás a menekülésről szól, a jó életre pedig mindenki vágyik.”

2005-ben egy bérelt jachton nyaralt, amikor Saint-Tropez egyik strandján találkozott második feleségével, Dee Ocleppóval. Három évvel később összeházasodtak. Mindkettőjüknek autista gyereke van, a divat és a tervezés iránti közös szeretetükön túl ez volt az egyik dolog, ami kezdetben összekötötte őket.

Amikor Hilfiger 2017-ben megvásárolta a saját jachtját, már megvolt a tökéletes név: Flag. Barátjától és üzlettársától, Lawrence Strolltól vette: „Sokszor voltam a Faith (Flag korábbi neve) vendége, mindig is nagyon tetszett, és úgy gondoltam, ha Lawrence valaha úgy dönt, hogy eladja, én leszek az, aki megveszi.”

Folytatjuk…

(fotók és forrás: Boat International)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!