Az éghajlatváltozás dokumentálása egy vitorlásról, Grönlandon – első rész

Tobias Carter azért indította útjára az Unu Mondo projektet, hogy dokumentálja az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó jelenségeket az Északi-sarkvidéken.

Bolygónk északi oldalának változóban van a színe, és ez szó szerint értendő: ahogy a Jeges-tengeren olvad a jég, nagy területek változna fehérről sötétkékre. Ezzel egyidejűleg a szárazföld minden nyáron egyre hosszabb időre veszíti el a hótakaróját, a hófehérből barnává, majd zölddé válik, a fás területek határa pedig évről-évre északabbra kúszik. Bár a közelmúlt hőhullámainak és egyéb jelenségeknek köszönhetően az éghajlatváltozás egyre többek számára aktuális probléma, sokan még mindig távoli és bizonytalan fenyegetésként tekintenek rá.

Az Északi-sarkvidék háromszor gyorsabban melegszik, mint a globális átlag. Ez késztetett arra, hogy 2020 nyarán – a koronavírus-világjárvány ellenére – oda hajózzak, elvégre az éghajlatváltozás nem vár meg. A terv egyszerű volt: elhajózni Grönlandra, hogy tudósoktól és helyi közösségektől gyűjtsünk információkat az éghajlatváltozásról. Emellett logisztikai platformként is működtünk volna kutatási projektekhez, miközben a fedélzeti médiastábunkkal filmezünk és interjúkat készítünk. Ezzel a tervvel azonban számos probléma volt. Először 2019 júniusában indítottam el ezt a projektet, Sophie Simoninnal. Szűkében voltunk a pénznek, kevesebb mint egy évünk maradt a felkészülésre, Swanson 36-osunk meglehetősen rossz állapotban leledzett és soha nem hajóztunk ilyen szélességi körökön. Én csak három éve vitorláztam, és én voltam kettőnk közül a tapasztaltabb! Mindennek tetejébe négy hónappal a tervezett indulás előtt megvettünk egy 47 lábas, repedt testű, szárazon álló hajót, és négyfős legénységet (média és tudósok) igazoltunk, akik közül háromnak gyakorlatilag semmilyen tengeri tapasztalata nem volt.

Grönland, jövünk!
Végül az egész projekt valóban furcsa módon, 2020. január 30-án állt össze, amikor aláírtuk a süllyedő hajó megvásárlását. A hajó neve Northabout, egy Gilbert Caroff által tervezett Nadja 15-ös. Az írországi Westportban építette Jarlath Cunnane, aki 2001 és 2004 között megkerülte vele az Északi-sarkvidéket. Jól megépített, expedíciós stílusú, északra tervezett hajó. Négy hónapig dolgoztunk rajta, hogy vízre tehessük, 2020. június 2-án hajóztunk ki Avonmouthból, jóval elmaradva a tervezett menetrendtől. A bárka vitorlázó állapotban volt, de messze nem állt készen a közelgő óceánátkelésre.

Első állomásunk a franciaországi Saint-Malo volt, ott vettük fel a legénységet és a felszerelést. Grönland ekkor Covid-mentes volt, tudományos partnereinknek köszönhetően engedélyt kaptunk az utazásra, de még mindig háromszor kellett meggyőződnünk arról, hogy csíramentesek vagyunk. Sophie, akinek nem voltak tünetei, a tervezett indulásunk előtti napon pozitív tesztet produkált. További 14 napot töltöttünk a hajónkon bezárva, mielőtt végre útnak indulhattunk. Július 6-án hagytuk el Roscoff kikötőjét, hogy Grönlandra hajózzunk – kikötés nélkül. Észak felé vettük az irányt, annak ellenére, hogy mindössze háromnapnyi vitorlázási tapasztalatunk volt a Northabout fedélzetén. Erős szél fújt, de nem ez volt a legrosszabb, hanem hogy elkezdtünk vizet felvenni. Nagyon sok vizet. A fenékvízszivattyúk megbirkóztak vele, de valami nem stimmelt. A hatodik napnál jártunk, már 250 mérföldre voltunk Írország nyugati partjaitól, mire rájöttem, mi a probléma: a jobb oldali fenékvízszivattyún nem volt visszacsapó szelep, így ott nem kifelé ment a víz, hanem befelé jött. A gondolat, hogy a hajót darabokra szaggatja a közelgő vihar az Atlanti-óceán északi részén, igencsak a helyére teszi az embert. 14 nap után horgonyt vetettünk a híres Prince Christian Sound bejáratánál Grönland déli részén…

Folytatjuk!

(forrás: Yachting Monthly, fotók: ouest-france.fr, letelegramme.fr, centpourcent-vosges.fr)