Már nem vagyunk víznagyhatalom

A tavalyi rendkívüli szárazság az idén is folytatódni látszik. Emiatt az egész ország számára egyre sürgetőbb, hogy korszerű szemlélettel alakítsuk át vízgazdálkodásunkat, különösen a szárazsággal leginkább sújtott területeken.

Jelenleg több vízpótlási projekt zajlik, ezek elsősorban a folyókban lévő vízmennyiség átvezetését célozzák a szárazodó területekre. A WWF Magyarország azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a mesterséges vízpótlás nem elegendő és nem fenntartható megoldás. A korábbiaknál sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a vízmegtartásra alkalmas területek kijelölésére a helyben keletkező csapadék megtartása érdekében és annak biztosítására, hogy a víz be tudjon szivárogni a talajba. Ez magában hordozza a területhasználat átalakítását, tehát egyes helyeken fel kell hagyni az eddig alkalmazott termelési módokkal, hogy az időszakosan vízjárta földeket a víz megtartására tudjuk használni. Ha azonban nem lépünk sürgősen, a vízhiány egyre nagyobb károkat fog okozni.

A szervezet szakemberei szerint a mesterséges vízpótlást mindenképpen meg kell előznie a víztakarékossági intézkedéseknek. Ez már a területhasználat tervezésével elkezdődik: vízhiányos, illetve szárazodó területeken nem lenne szabad nagy vízigényű mezőgazdasági, vagy ipari tevékenységet végezni. Valamennyi vízhasználónak tisztában kell lennie a víz értékével, és különös hangsúlyt kell fektetni arra, hogy kevesebb vizet igénylő termelési gyakorlatok terjedjenek el.

A WWF szerint annak, hogy a talajban egyre kevesebb a nedvesség, nagy szerepe van folyóink szabályozottságának és annak, hogy árvízvédelmi töltések között folynak, de igaz ez számos kis patakra és csatornára is. Ma már igen kicsi a folyókat kísérő hullámtér, amely alkalmas a víz befogadására. A magyarországi folyók természetes árterei eredetileg az ország mai területének közel 23 százalékát, több mint 21 ezer négyzetkilométert érintettek. A folyószabályozások következtében azonban méretük jelentősen csökkent, s a természetes árterek 90 százaléka eltűnt. Ha viszont ennyivel kisebb terület áll ma rendelkezésre a vízkincs befogadására, akkor nem csodálkozhatunk, hogy elsivatagosodási folyamatok figyelhetők meg szerte az országban.

Gruber Tamás, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának vezetője úgy véli: a Duna vízgyűjtőjén élő folyókra van szükség, amelyek nincsenek mindenhol árvízvédelmi töltések közé szorítva, és nem terheltek duzzasztógátakkal. A természetesebb folyók az emberek és az egész élővilág számára is több hasznot hoznak. „Ma Magyarországon abban a hitbe ringatjuk magunkat, hogy víznagyhatalom vagyunk. Valójában csak a nagy folyóink közvetlen közelében beszélhetünk ilyesmiről, de hosszan tartó szárazság esetén már ott sem” – mondta. Ezért a vízkincs megőrzése és megtartása nem történhet meg anélkül, hogy a folyók egykori ártereinek egy részét ne kapcsolnánk vissza a folyókhoz.

Mindez több lépcsőből álló folyamat, a mellékágak és holtágak visszacsatolása, a parti kövezések felülvizsgálata és átalakítása is szükséges. Második lépésként az árvízvédelmi töltéseken kívüli, mély fekvésű és mezőgazdasági termelés szempontjából rossz adottságú területekre kell eljuttatni a vizet, illetve az ilyen területeken összegyűlő vizeket nem szabad elvezetni. A természetes vízvisszatartás szemléletét követve a víz időszakos jelenléte javítja a talaj vízellátását és a helyi klímát, összességében a közvetlen környezet vízháztartását.

A folyók és vízpartok élővé tétele nemcsak amiatt fontos, hogy a halak és a vízparti madarak száma ismét növekedésnek induljon. A lakossági igények, a talaj- és vízkímélő mezőgazdálkodás megkívánja, hogy a víz ne csak a csatornákban, a meder mélyén legyen jelen, vagy szárazság esetén még ott se. A folyókon levonuló valamennyi árhullám vizét úgy kellene kezelni, hogy azok eljussanak a tározásra alkalmas helyszínekre, és ott megőrizhessük őket – írta az agroinform.hu.