Kossuth Lajos és a balatoni gőzhajózás

A balatoni gőzhajózás megindítását az utókor Széchenyi érdemei között tartja számon, ugyanis ő járult hozzá a legtevékenyebben a Kisfaludy vízre bocsátásához. Az eseményt megelőzte a Balaton Gőzhajózási Társaság 1846. április 5-i megalapítása, amelynek az ötlete eredetileg Kossuth fejéből pattant ki.

Kossuth Lajos 1842-ben Füreden vetette papírra a tó fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit, majd a Balaton Gőzhajózási Társaság alapszabály-tervezetét is ő készítette el. Széchenyi hamar magáévá tette Kossuth észrevételét, és időt és energiát nem sajnálva fogott bele a szervezőmunkába, amelybe bevonta a balatoni megyék vezetőit is. Rábeszélésére az érdekeltek egymás után jegyeztek részvényeket, és helyi támogatókra is lelt. Már 1845-ben eldőlt, hogy a gőzös a Balaton költőjének nevét fogja viselni.

Széchenyi 1846. április 2-án Balatoni gőzhajózás címmel röpiratot fogalmazott meg, amelyben hangsúlyozta a gőzhajózás szükségességét és annak jótékony hatásait az idegenforgalomra, emellett kiemelte a halászattal, vízszabályozással, iparosodással, kikötők építésével és nem utolsósorban a munkahelyteremtéssel való összefüggéseit.

Röpiratában az ellenvéleményekre is válaszolt, a tó lecsapolásának gondolatatát is elutasította, a halállományt féltőknek pedig a Bodeni-, a Zürichi- és a Garda-tavat hozta fel példaként, ahol az élénk hajózás mellett sem pusztult ki a vízi élővilág.

Magyar, svájci, angol és osztrák gyáraktól is kért ajánlatokat, végül az 1845-ös év végén a hajótestet az Óbudai Hajógyártól, a gőzgépet az angol Penn gyártól rendelték meg. 1846 nyarán lovak vontatták közúton a fa hajótestet Balatonfüredre, ahová a gép is megérkezett Rotterdamon keresztül. A Kisfaludy vízre bocsátásának napjául Széchenyi születésnapját, szeptember 21-ét választották. Az első próbaút Balatonfüredről Kenesére vezetett.

A következő évben sorra épültek a kikötők. Mire 1847-ben a rendszeres balatoni gőzhajójáratok megindultak, a Kisfaludy gőzös utasai Keszthelyen, Fonyódon, Badacsonyban, Bogláron, Révfülöpön, Szántódon, Balatonfüreden, Alsóörsön és Kenesén, tehát kilenc kikötőben szállhattak partra.

A hajó személy- és teherszállításra is alkalmas volt, utóbbira azonban csak ritkán vették igénybe. Utasokat csak az üdülő szezonban szállított, így ezen adottságból és a kezdeti alacsony utasforgalomból következően – ahogyan azt Széchenyi is előre látta – többnyire veszteségesen működött. Ugyanakkor a hajóforgalom megindulása élénkítőleg hatott a part menti településekre.

A Kisfaludy a szabadságharc egyik furcsa epizódjának is helyszínéül szolgált. István nádor a Balatonon szervezett találkozót Jelačić horvát bánnál, de a fedélzetére tervezett fegyverszüneti tárgyalás meghiúsult, a bán ugyanis nem volt hajlandó hajóra szállni. A magyar zászlókkal feldíszített, és feltételezése szerint magyarokkal teli gőzösben kelepcét látott, ezért a nádort arra kérte, szálljanak mindketten evezős csónakba. Ezt a megoldást azonban a nádor tisztjei nem engedték, ráadásul rangon aluli lett volna a bán által felajánlott megoldás. Mivel senki sem engedett, a fegyverszüneti tárgyalások meghiúsultak. A harcok idején katonai szállításokra használták a gőzöst, a szabadságharc leverése utáni telet pedig Füreden töltötte.

A Kisfaludy következő útjára 1852-ig várni kellett. A hajó ezután még 17 évig szállította a balatoni nyaralókat, elavult fatestét ekkor vasra cserélték, amellyel további két évtizedig volt használatban. Az első balatoni gőzhajó történetének vége közel sem olyan dicsőséges, mint a kezdete, a hajótestet ugyanis 1887-ben ócskavasként értékesítették – írta a mult-kor.hu.