/

Kettős német győzelem az Európa-bajnokságon

Ahhoz képest, hogy 49er FX-ben szinte már lefutottnak számított a verseny, az addig vezető német páros majdnem bebukta az aranyérmet a záró napon. 49er-ben hullámzó teljesítménnyel győzött a német egység, Nacra 17-ben az olaszoké lett dobogó felső és alsó foka.

Az Attersee hozta a „tavi formát” és a záró nap négy futamán majdnem felborult az addigi stabilnak tűnő eredménylista – főleg az élmezőnyben.

49er FX

Tina Lutz és Susann Beucke magabiztosan vezettek, aztán becsúszott egy 11. hely, ami helyzetbe hozta a norvég párost (Helene Naess – Marie Ronningen), akik azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, mert csak egy hetedik helyet tudtak összehozni a kritikus futamban. Ezzel a Kieler Woche után az Európa-bajnokságon is nyerni tudott a német páros.

Eredménylista.

49er

Tim Fischer és Fabian Graf úgy lettek Európa-bajnokok, hogy a záró napon 3,2,13,11 helyeket mentek az utolsó napon, amivel szépen magukra húzták a végül második helyen záró osztrákokat. Itt harmadik lett a horvát testvérpár, Sime és Mihovil Fantela.

Eredménylista.

Nacra 17

A Ruggero Tita – Caterina Banti és Vittorio Bissaro – Maelle Frascari párosok nyújtották a legegyenletesebb teljesítményt, közéjük mégis be tudott férkőzni a francia Quentin Delapierre – Manon Audinet páros.

Eredménylista.

Tekintve, hogy mindhárom hajóosztály meglehetősen látványos versenyeket produkál, érdemes belenézni az egyes napok összefoglalóiba:

Első nap:

[youtube v=”glEAe1KfS60″]

Második nap:

[youtube v=”Vy8pt6BYDfQ”]

Harmadik nap:

[youtube v=”cGcYloA48VM”]

Negyedik nap:

[youtube v=”B-86hIAQ_Sg”]

Ötödik nap:

[youtube v=”tOAagW77BG4″]

Hatodik nap:

[youtube v=”1-1Ve_ZMzl8″]

fotók: 49er.org; nacra17.org

forrás: EuroSail News

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    10°
    9 km
  • Velence HU
    9 km
  • Balaton HU
    ☀️ 11°
    10 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 12°
    20 km
  • Krk (Wake) HR
    🌫️ 10°
    3 km
  • Premantura HR
    10°
    2 km
  • Grado IT
    1 km
  • Garda IT
    15°
    6 km
  • Soča SI
    13°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek