/

Nem lesznek jachtok Cannes-ban

A Cannes Yachting Festivalt szeptember 8-13. között rendezték volna, de a kiállítás szervezője, a Reed Exhibitions végérvényesen lemondta az eseményt.

Sylvie Ernoult, a Reed Exhibitions show-menedzsere elmondta, hogy a szervezők speciális kérelmet nyújtottak be, hogy megtarthassák a több mint ötezer fős rendezvényt, azonban az engedélyt minden igyekezetük ellenére sem kapták meg. A boat show szervezői hónapokon keresztül dolgoztak, hogy megteremtsék a megnyitáshoz szükséges feltételeket. Többek között szigorú egészségügyi protokollt készítettek, amely szerint minden résztvevő megfelelő távolságtartással, de minőségi vásárlói élménnyel élvezhette volna a rendezvényt.

Augusztus 11-én azonban a francia kormány visszavonta korábbi bejelentését, amely megengedte volna, hogy a kiállítások szeptember 1-jétől megnyithassanak. A szervezők a végül személyesen is találkoztak a hatóságok képviselőivel, de nem kapták meg az engedélyt a rendezvényre.

Sylvie Ernoult köszönetet mondott kollégáinak és partnereiknek a sok hónapnyi megfeszített közös munkáért, és sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült megállapodásra jutni a hatóságokkal. „A 2020-as Cannes Yachting Festival lemondása óriási csalódás az egész iparág számára” – mondta.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 11°
    4 km
  • Velence HU
    ☀️ 11°
    12 km
  • Balaton HU
    ⛅ 12°
    13 km
  • Neusiedler AT
    ⛅ 12°
    16 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 16°
    8 km
  • Premantura HR
    ☀️ 17°
    21 km
  • Grado IT
    ☀️ 15°
    11 km
  • Garda IT
    ⛅ 17°
    3 km
  • Soča SI
    ☀️ 10°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek