/

900 hajóból álló kínai árnyékflotta dézsmálja az észak-koreai vizeket 

A Global Fishing Watch szerdán tett közzé egy tanulmányt a Science Advances folyóiratban, amely szerint több száz kínai halászhajó sérti meg folyamatosan azokat a nemzetközi egyezményeket és szankciókat, amely korlátozza az Észak-koreával folytatott kereskedelmet és szabályozza a halászati tevékenységet. A tanulmány szerint a flotta vélhetően licencdíjat fizet a phenjani kormánynak a halászati jogokért.

Kínai halászhajó flotta a műholdképeken

„Az illegális halászatban részt vevő flotta mérete körülbelül egyharmada a teljes kínai távoli halászflotta méretének. Ez jelenleg az idegen felségvizeken szolgálatot teljesítő hajók által elkövetett illegális halászat legnagyobb ismert esete “- mondta Jaeyoon Park, a Global Fishing Watch vezető adatelemzője és a tanulmány társszerzője.

Az AIS-adatok, a műholdas képalkotás, és a „big data” elemzés kombinációjával a csoport 900 különböző kínai hajót azonosított, amelyek megsértették az ENSZ szankcióinak korlátozásait, az Észak-Korea kizárólagos gazdasági övezetében folytatott halászat során. Hatalmas üzletről van szó. Ezek a hajók a becslések szerint, több mint 160 000 tonna csendes-óceáni repülõ tintahalat fogtak ki Észak-Korea vizein 2017-18-ban, amelynek értéke meghaladja a 440 millió amerikai dollárt.

AIS segítségével követték nyomon az azonosított hajókat, amelyek a kínai kikötőkből indultak, majd elérve az észak-koreai vizeket kikapcsolták az AIS-t. Természetesen a műholdak elől így sem tudtak elrejtőzni.

A Global Fishing Watch szerint valószínűleg a flotta több hajója ugyan kínai tulajdonban van, de nem pusztán hivatalos kínai halászati engedélyük, de regisztrációjuk és egyéb azonosító jelzéseik sincsenek.

Ironikus, hogy a rendkívül hatékony kínai halászhajó flotta olyan negatív hatással van a helyi halászatra, hogy ugyanebben a kutatásban, a műholdképek és az adatelemzés segítségével azonosítottak egy több, mint 3000 hajóból álló észak-koreai flottát, amely mindeközben az orosz vizeken kénytelen halászni.

“Az ipari kínai vonóhálós hajók által folytatott tevékenység valószínűleg kiszorítja az észak-koreai halászokat, és a szomszédos orosz vizekre kényszeríti őket” – mondta Jungsam Lee, a Koreai Tengerészeti Intézet vezetője. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy “Az észak-koreai, kisebb fahajók rosszul felszereltek és nem feltétlenül alkalmasak ilyen távolságok megtételére.”

Ez a kutatás segíthet megmagyarázni, hogy az elmúlt években a japán és az orosz partokon talált sok száz sodródó hajótest hogyan került oda. Az pedig talán sosem fog kiderülni, hogy a tengeri élővilág kirablásáért folytatott véres küzdelemben hányan vesztek és vesznek oda minden nap.

Juráncsik Norbert

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    10 km
  • Velence HU
    13 km
  • Balaton HU
    21 km
  • Neusiedler AT
    25 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    30 km
  • Premantura HR
    ☀️ 12°
    28 km
  • Grado IT
    ☀️ 12°
    32 km
  • Garda IT
    ☀️ 13°
    6 km
  • Soča SI
    12 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek