/

Veszélyben néhány tengerparti üdülőhely

A Fekete-tenger vize az elmúlt nyolcvan évben húsz centimétert emelkedett, ami komoly fenyegetést jelent a Duna-deltára és a fekete-tengeri partvidék bizonyos övezeteire.

A Duna-deltából több tucat hektárnyi földterületet máris elnyelt a tenger. A veszély a következő években Konstanca, Agigea, Eforie, 2 Mai és Vama Veche egyes szárazföldi területeire is kiterjedhet. Könnyen megtörténhet, hogy ezek a partrészek 2050-re már nem léteznek. A katasztrófa nyomán eltűnhet többek között az Eforie Sud és Eforie Nord közötti terület, ahol több tucat szálloda, vendéglő, nyaraló van.

Az utóbbi években azon a környéken több vihar is volt, amelynek nyomán a víz csaknem az első emeletig emelkedett, és csak hetek után húzódott vissza. Az utóbbi időkben az erős hullámverés is gondokat okozott. Immár évek óta decemberben a Fekete-tenger vize eléri a tíz fokot, jóllehet normális körülmények között maximum négyfokosnak kellene lennie.

A tengervíz szintjének növekedése a tengerparti fövenyt is veszélyezteti. Ennek kivédésére egyrészt meg kellene erősíteni a tengerpart védelmét, másrészt ki kellene terjeszteni a partmenti övezetet. A Fekete-tenger övezetében mindezt 2013-ban kezdték el, legelőször Konstancánál, Mamamiánál és Eforie északi részén.

A következő lépésben hasonló munkálatokat végeznek majd Periboina övezetében, a konstancai kaszinó térségében, Agigeán, Costineștiben, Mangáliában és Dél-Eforiében – írta a turizmus.com.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    11°
    11 km
  • Velence HU
    10°
    13 km
  • Balaton HU
    11°
    21 km
  • Neusiedler AT
    ⛈️
    23 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 12°
    25 km
  • Premantura HR
    ☀️ 12°
    21 km
  • Grado IT
    ⛈️ 13°
    32 km
  • Garda IT
    14°
    16 km
  • Soča SI
    10°
    14 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek