/

Remek magyar versenyzés Miamiban

Az Orange Blossom néven induló egyik magyar hajó a hatodik futamban a 4. helyet szerezte meg a J/24 világbajnokságon.

Két magyar hajó állt rajthoz a J/24 osztály világbajnokságán Miamiban, az Orange Blossom és a Jinge. A 79 egységet számláló mezőny eddig hat futamot teljesített, az Orange Blossom a 17., a Jinge pedig a 62.

Az Orange Blossom nagyon egyenletesen vitorlázik, a Tomai Balázs vezette csapat a kieső 76. hely mellett 22., 24., 18., 34 és a hatodik futamban a 4. helyen futott célba. „Nagyszerű rajt után végig a mezőny elején vitorláztunk, majd a befutó előtt még 3 hajót sikerült megfognunk” – mondta a kitűnő helyezést követően Robert Sarina, a csapat tagja. A futamban az első cirkálószakasz végén az Orange Blossom az első helyen kerülte a krajcbóját. A Jinge Scholtz Imre vezetésével 12. és 25. helyet is futott, ezek mellett az 57. és a 80. közötti futameredményeket értek el – írta a hunsail.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Velence HU
    4 km
  • Balaton HU
    4 km
  • Neusiedler AT
    2 km
  • Krk (Wake) HR
    12°
    7 km
  • Premantura HR
    12°
    13 km
  • Grado IT
    9 km
  • Garda IT
    7 km
  • Soča SI
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek