/

Elkezdődött a Csendes-óceán megtisztítása

Megkezdte a műanyaghulladék begyűjtését a Csendes-óceánon egy holland feltaláló lebegő szemétszedője, a System 101 nevű berendezés, amelynek egy évvel ezelőtti tesztüzeme kudarccal végződött.

Boyan Slat, a The Ocean Cleanup projekt alapítója bejelentette, hogy a módosított berendezés begyűjtötte az első plasztikot a Kalifornia és a Hawaii-szigetek között félúton elterülő, Franciaországnál háromszor nagyobb csendes-óceáni szemétszigeten, ahova a tengeri áramlások sodorják össze a hulladékot. Slat hangsúlyozta, hogy a sikertelen tesztüzem után partra vontatott és kijavított berendezés minden méretosztályú műanyaghulladékot képes begyűjteni, beleértve a mikroplasztikot. Hangsúlyozta, hogy a konstrukció működőképes, megvalósíthatónak tűnik a terv a tengeri szemét begyűjtésére.

A szerkezetet 2018. október elején vontatták ki a San Franciscó-i-öbölből a Great Pacific Garbage Patchhez a vízen lebegő műanyaghulladék összegyűjtésére, a próbaüzemet október 17-én kezdte meg. Decemberre kiderült, hogy a hulladékbegyűjtő nem a tervek szerint működik, megfogja a műanyagot, de nem tartja meg, emellett levált belőle egy 18 méteres szakasz.

Az U alakú rendszer egy 600 méter hosszú, a víz felszínén lebegő műanyag csőből és egy 3 méter mélyen a víz alá merülő fésűszerű filterből áll. A filter által kiszűrt szemetet hajók szállítják a partokra, az első adagot várhatóan decemberben, az első fázis után. A konstruktőrök becslései szerint az örvénylő áramlatok természet adta energiáit kihasználó tengeri takarítógép 1,8 milliárd műanyagdarabot gyűjthet össze – írta az MTI.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    13 km
  • Velence HU
    🌧️
    12 km
  • Balaton HU
    18 km
  • Neusiedler AT
    20 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 10°
    20 km
  • Premantura HR
    ☀️ 10°
    21 km
  • Grado IT
    12°
    25 km
  • Garda IT
    14°
    11 km
  • Soča SI
    9 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek