/

Pozsonyban vízre szállhat a Dunabusz

Megvan a szükséges pénz a Dunabusz projekt előkészületeihez. A 92 ezer eurós vissza nem térítendő kölcsönből fogják fedezni az első lépést, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését.


A pozsonyi utak túlterheltsége és a Pozsony környéki utak zsúfoltsága naponta komoly gondot jelent elsősorban a déli irányból ingázók számára. A vízi személyszállítás lehetősége nem új ötlet, ennek lehetőségét többször fontolgatták már a régióban.

Pozsonynak egyedülálló lehetősége van arra, hogy kihasználja a Duna adta lehetőséget a vízi úton való személyszállítást, a Dunabusz fő célja, hogy enyhítsen az utak, valamint a déli irányból érkező vonatok túlzsúfoltságán.

A Dunabusz projekt előkészítője a Pro Danubia egyesület, amely hat új kikötő létesítését tervezi (Keszölcés, Vajka, Eurovea, Aucafé, River Park és Dévény) a már meglévő háromhoz (Somorja, Gútor és Dunacsún). Hét, egyenként 100 férőhelyes, katamarán típusú hajó közlekedne a Vajka–Pozsony–Dévény útvonalon – írta az ujszo.com.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    16°
    10 km
  • Velence HU
    ☀️ 15°
    10 km
  • Balaton HU
    14°
    9 km
  • Neusiedler AT
    14°
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    15°
    7 km
  • Premantura HR
    14°
    12 km
  • Grado IT
    14°
    20 km
  • Garda IT
    14°
    9 km
  • Soča SI
    10°
    8 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek