Ők lettek az év vitorlázói

erdiberecznyitoA férfiaknál Berecz Zsombor, a nőknél pedig Érdi Mária lett az Év vitorlázója 2016-ban. A Magyar Vitorlás Szövetség a hagyományoknak megfelelően szavazással döntötte el, hogy kik lesznek az év vitorlázói.

A szavazásban az MVSZ-nél 2016-ban versenyengedéllyel rendelkező versenyzők, valamint a klubvezetők vehettek részt, személyenként egy szavazattal. A nőknél és a férfiaknál is teljesen egyértelmű eredmény született, Érdi Mári és Berecz Zsombor is nagy fölénnyel nyerte a szavazást.

Érdi Mári
Tizennyolc éves, a Tihanyi Hajós Egylet versenyzője. Már 15 éves kora óta minden évben megnyerte az év női vitorlázója címet. Ötszörös korosztályos világbajnokként az idén elsősorban a felnőtt versenyekre és az olimpiai részvételre koncentrált. Palma de Mallorcán magabiztosan szerezte meg az indulási jogot.

Balatonfüred, 2016. május 29. Érdi Mária vitorlázó Balatonfüreden 2016. május 29-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Illyés Tibor

A szezonja fantasztikusan sikerült, hiszen nemcsak kijutott, de jól szerepelt az olimpián, ahol futamot is nyert. Négy világkupaversenyre is meghívták. Először tizenharmadik, majd kétszer nyolcadik, az év végén Melbourne-ben pedig negyedik lett, és ezeken a versenyeken is nyert futamot a világ legjobbjai előtt, két alkalommal. Öt korábban szerzett korosztályos világbajnoki címe és számos érme mellett 2016-ban immár stabilan a nemzetközi felnőtt élmezőnybe került.

Erdi_Mari

Berecz Zsombor
Az idén a finndingi-Európa-bajnokságon ezüstérmes lett, A Trofeo Princesa Sofián 7., és ő győzött a Medal Race-en, majd futamot nyert az olimpián.

berecz_zsombor

A magyar sportolók közül másodikként szerzett olimpiai kvótát 2014-ben, amivel a többi magyar vitorlázónak is lökést adott a sikerek felé vezető utat mutatva. Az idén elsősorban az olimpiára koncentrált, ahol balszerencsés kezdés után futamot is nyerve félidőre a harmadik helyig kapaszkodott előre a listán. Bár az utolsó futamai rosszul sikerültek, és nem jött össze az elérhető közelségbe került pontszerzés, produkciójával elérte, hogy az olimpiai közvetítések során sok szó essen a vitorlázókról. Erre hosszú ideje nem volt példa.

DBOGI201607220121

Az olimpiára készülve: Vadnai Benjámin, Érdi Mária és Berecz Zosmbor

Zsombi évek óta biztos tagja a nemzetközi élmezőnynek. Eredményeivel és az ennek érdekében elvégzett rengeteg munkával nem csak a feltörekvő versenyzőknek mutat példát és ad bizonyítékot arra, hogy mindez magyar vitorlázóként is elérhető.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!