Túl sok a víz a Balatonban

A Balaton átlagvízállása 127 centi, a siófoki vízmérce 130 centiméteren áll. A magas vízállás egyelőre nem okoz problémát a déli part alacsonyan fekvő településein, bár a csatornák már telítettek.


A hirtelen felmelegedést követő olvadás és a böjti szelek már problémát okozhatnak a Balaton déli partján a következő hetekben. A kiemelkedően csapadékos decemberben nagyon sok volt a vízgyűjtő területekről történő hozzáfolyás.


A február elején megnyitott Sió-zsilip másodpercenként 38 köbméter vizet ereszt ki a Balatonból, míg a Zalából és más forrásokból 26-26 köbméternyi folyik be. „Most már elértük azt, hogy kevesebb folyik be, mint amennyi ki, tehát a vízszint nagyon-nagyon lassan csökken a következő napokban” – hangsúlyozta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Ám az előrejelzések szerint melegedés következik, így számítani kell arra, hogy a hóban lévő vízkészlet olvadásával még több befolyás keletkezik – tette hozzá.


A magas vízszint egyelőre nem okoz gondot a déli part alacsonyan fekvő településein, bár a csatornák telítettek – mondta Siklós Gabriella. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai folyamatosan figyelik ezeket a területeket, hiszen számítani lehet arra, hogy következő néhány hétben megérkezhetnek az erős böjti szelek, amelyek már okozhatnak gondot ilyen magas vízállás mellett – tette hozzá.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!