Sofőrszolgálat lesz a Balatonon

Jövőre sofőrszolgálatot indít a Balaton északi partján a Vízi mentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), orvoslandó az ottani közlekedési anomáliát – jelentette be Bagyó Sándor, a VMSZ vezetője.


Már most el vagyunk késve ezzel az ötlettel. A szükség hozta úgy, hogy megoldást találjunk, hiszen egy kikötői fröccs elfogyasztása esetén nem lehet eljutni sehová az északi parton – mondta Bagyó. Bevallása szerint évek óta győzködi a helyi vállalkozókat, hogy hozzanak létre egy sofőrszolgálatot (erre akkor van szükség, amikor valaki kocsival érkezik egy helyszínre, ahol alkoholt fogyaszt, vagy csak nem szeret például éjszaka vezetni, és rendel egy sofőrt a szolgálattól, aki hazaviszi a kocsijával együtt), de senki nem volt hajlandó rá, úgyhogy a VMSZ kezébe vette az ügyet.


„Arra gondoltam, hogy a VMSZ neve biztonságot sugall, biztonságot kívánunk adni ezen a módon is, miért is ne csinálnánk. Állami támogatás nélkül tartjuk fent magunkat rendezvények biztosításából, és szponzoroknak köszönhetően, nyaranta 350 embernek biztosítva munkát. A sofőrszolgálattal a nyári szezonon kívül is tudunk foglalkoztatni embereket, és bevételhez is jut a VMSZ” – érvelt a balatoni vízi mentésben évek óta meghatározó szerepet betöltő szervezet elnöke.


A vízi mentésnél alkalmazott BalatonHelp nevű applikációhoz hasonlóval lehet majd segítséget kérni a VMSZ sofőrszolgálattól is. Zajlik már az előkészítés, az engedélyek beszerzése. Legkésőbb februárban el szeretnék indítani a tesztüzemet, és március közepétől beindítani az új szolgáltatást, első lépésként három kis régióban; Keszthely, Badacsony, Tapolca és Balatonfüred környékén. A számítások szerint körülbelül 30 százalékkal lesz drágább a sofőrszolgálat igénybevétele, mint egy taxiba ülés – írta az ilovebalaton.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2018 szeptember » loading...
h k s c p s v
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
csü 20

Bavaria 32 Országos Bajnokság

szeptember 20 | 08:00 - szeptember 23 | 17:00
csü 20

Finn dingi Országos Bajnokság

szeptember 20 | 08:00 - szeptember 23 | 17:00
csü 20

J24 Országos Bajnokság

szeptember 20 | 08:00 - szeptember 23 | 17:00
szo 22

Mályi-tavi Évadzáró verseny

szeptember 22 | 08:00 - szeptember 23 | 17:00
szo 22

Szüreti regatta

szeptember 22 | 08:00 - szeptember 23 | 17:00
csü 27

Optimist-29’er Országos Bajnokság

szeptember 27 | 08:00 - szeptember 30 | 17:00
csü 27

Fenyves Túra Kupa

szeptember 27 | 08:00 - szeptember 30 | 17:00
pén 28

Johan Anker Kupa Dragon Flottabajnokság

szeptember 28 | 08:00 - szeptember 29 | 17:00
szo 29

Pákozdi Csata Emlékverseny

szeptember 29 | 08:00 - szeptember 30 | 17:00
szo 29

Unitef Kupa

szeptember 29 | 08:00 - szeptember 30 | 17:00

Hírlevél

FACEBOOK