Vízirendőrök razziáztak a Balatonnál

A vízirendőrök a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. halőri csoportjával közösen tartottak horgászati és hajózási célú ellenőrzést a Balatonon, és kirívó esettel nem találkoztak.

Tíz vízirendőr és nyolc halőr a vízen négy hajóval, a szárazföldön pedig négy gépjárművel pásztázta a tavat, elsősorban a csónakhasználati szabályok betartását vizsgálva. Az akció során 65 csónakot és kishajót, valamint közel 70 horgászt ellenőriztek. Kiemelt szabálysértést vagy súlyos horgászati szabályszegést nem tártak fel, a hajózási szabályok megsértése kapcsán mindössze 10 esetben kellett intézkedniük.

Az ellenőrzés végén a balatonfüredi hajóegység a sötétben egy motorhibás kisgéphajó segélykérő fényjelzéseit észlelte. A rendőrök a parttól mintegy 2500 méterre veszteglő járművet vontára vették, és vezetőjével együtt az alsóőrsi kikötőben helyezték biztonságba. Ezzel a mentéssel a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak éves mentési száma 191 esetben 350 főre emelkedett.

A vízirendészet hajós ellenőrző tevékenysége általában december közepéig tart, azt követően gépjárművekkel, a parti sávban folytatódik a vízterület figyelemmel kísérése – írta a hirbalaton.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!