/

Újra kinyitott a felújított ajkai strand

A Kristályfürdő a felújítást követően június 27-én kinyitott, a tervek szerint augusztus 31-ig minden nap várja a fürdőzőket 9 és 20 óra között. Újdonság, hogy az idei évtől hőségriadó esetén már 14 órától félnapos, délutáni jegyet válhatnak a látogatók.

Balogh Márton műszaki vezető elmondta, hogy tavaly óta három medence, az úszó-, az ugró-, valamint az ülő medence teljesen megújul. Az ülőmedencében a gépészeti felújítást követően 30 fok fölötti a víz hőmérséklete. Az ugró- és úszómedence teljesen új fóliaburkolatot kap, itt a munka még folyamatban van, várhatóan egy hét múlva vehetik birtokba a látogatók.

[youtube v=”zlMDUXsaCCQ”]

A gyermekmedencében is jelentős változások vannak, a fürdőzőket melegebb víz fogadja, a napvitorlákat ismét kifeszítették a medence fölé. A strand területén lévő játszótérre is felszerelték a napvitorlákat. Aki a fürdőzés mellett sportolni is kíván, a strandfoci és a strandröplabda pályán megteheti, valamint egy teqball- és egy pingpongasztalt is helyeztek ki – írta a veol.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    39°
    13 km
  • Velence HU
    ☀️ 38°
    9 km
  • Balaton HU
    ☀️ 35°
    10 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 30°
    16 km
  • Krk (Wake) HR
    34°
    8 km
  • Premantura HR
    32°
    8 km
  • Grado IT
    29°
    6 km
  • Garda IT
    33°
    10 km
  • Soča SI
    25°
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek