/

Gondban van az új siófoki fürdő

A Galerius fürdő egyelőre nem hozza a felújítás után újranyitott a hozzá fűzött üzleti reményeket, a jelenlegi számítások szerint ugyanis 100 millió forintot meghaladó veszteséggel zárhatja az évet a siófoki létesítmény.

A Galerius felújítása mintegy 1,8 milliárd forintba került. A beruházás során többek között a vízgépészetet és a légtechnikát korszerűsítették, valamint új élményelemekkel és szolgáltatásokkal is bővítették a fürdőt.

A nyitás óta azonban a vendégforgalom és a bevétel is elmarad a várakozásoktól. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a Facebookon arról írt, a fürdő egyelőre vergődik: az üzleti tervben szereplő célokat nem sikerült teljesíteni, és a jelenlegi adatok alapján az év végére jelentős veszteséggel kell számolni.

A polgármester szerint ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a Galerius szempontjából a nyári hónapok nem feltétlenül a legerősebb időszakot jelentik. Az őszi és téli hónapokban nagyobb vendégforgalom várható, ez azonban várhatóan nem lesz elegendő ahhoz, hogy a fürdő elkerülje az idei veszteséget.

A Galeriust üzemeltető Balaton-Parti Kft. más területein sem alakultak a tervek szerint az idei eredmények. A Siófoki Nagystrandon például mintegy 20 százalékkal, a sóstói fizetős strandon pedig körülbelül 10 százalékkal csökkent a vendégszám. Emiatt a strandbelépőkből származó bevétel mintegy 70 millió forinttal maradhat el a tervezettől – írta a sokszinuvidek.24.hu.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    13°
    10 km
  • Velence HU
    14°
    7 km
  • Balaton HU
    15°
    6 km
  • Neusiedler AT
    🌧️ 13°
    17 km
  • Krk (Wake) HR
    🌧️ 21°
    3 km
  • Premantura HR
    21°
    10 km
  • Grado IT
    🌧️ 20°
    6 km
  • Garda IT
    22°
    3 km
  • Soča SI
    ⛈️ 13°
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek