Támadó orkák a spanyol partoknál

Nyáron többször is előfordult a Gibraltártól Galíciáig terjedő partszakaszon, hogy „gyilkos bálnák” erőszakosan léptek fel a hajókkal szemben, azokban kárt tettek, sérülést okoztak a legénységnek.

A tudósokat is meglepte az események sűrű előfordulása: két hónap alatt számtalan vészhívás futott be a hatóságokhoz az orkák miatt, két hajó elvesztette kormánya egy-egy darabját, legalább egy ember zúzódással került ki a találkozásból, több vitorláson jelentős kár keletkezett.

A legutóbbi dokumentált eset szeptember 11-én történt, La Coruna közelében, Spanyolország északi partjainál. Egy 36 lábas vitorlás tatjának legalább tizenötször nekirontott az állat, végül a bárka kormányzásképtelenné vált, úgy kellett kikötőbe vontatni.

Hetven mérfölddel arrébb, ezzel körülbelül egy időben, Vigo körzetében ment ki az éterbe a figyelmeztetés, hogy orkát láttak – arrafelé két ütközés is volt mostanában: augusztus 30-án előbb egy francia jármű jelentette, hogy „támadás alatt áll”, majd a spanyol haditengerészet Mirfakja vesztette el a kormánya egy részét bálnával való ütközés miatt.

Tudósok régóta tanulmányoznak egy a Gibraltári-szoros körzetében élő kisebb csoportot, állításuk szerint az orkák kíváncsisága természetes, az, hogy követnek egy hajót, teljesen normális, még a kormány „piszkálása” is belefér, de a mostanában tapasztalt erőszakosság tőlük is szokatlan.

A spanyol tengerészeti hatóságok távolságtartást javasoltak a térségben közlekedő vízi járművek számára, de az úszó emlősöket ez kevéssé hatotta meg, ők továbbra is közel úsznak ahhoz, ami érdekli őket. Viselkedésük mindenesetre „aggodalomra ad okot”, mert bár még nehéz megítélni, mi váltja ki ezt belőlük, az sejthető, hogy valamilyen stressz érte/éri az egyébként veszélyeztetett fajt.

Akkor a szeptember 11-ei eset videófelvétele:

YouTube video

(forrás: theguardian.com, fotók: aviralbox.com; nypost.com; dailystar.co.uk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!