/

Szombaton Tisza-tó átevezés és átúszás Abádszalókon

Szombaton, Abádszalókon ismét egyesül két sikersportág, ugyanis újra megrendezik a Tisza-tó átevezést és átúszást.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Úszó Szövetség közösen összefogva 2021-ben bonyolította le először az eseményt, idén augusztus 24-én pedig ismét várják a vízisportok szerelmeseit Magyarország egyik legnagyobb állóvizéhez.

Az átevezők bármilyen, kézzel hajtható vízi járművel – kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval – a strandtól indulva, egy kiskörei fordulóval ugyanoda visszaérve 8 kilométert teljesítenek. Azok, akik inkább az úszást választanák, 3,6 kilométert tehetnek meg az Abádi-öbölben. A két útvonal nem keresztezi egymást és akár mindkét kihívást is teljesíthetik a résztvevők.

Az átúszás 9, az átevezés 10 órakor rajtol szombaton – a szervezők tájékoztatása szerint. Nevezni online (az átúszásra itt, az átevezésre itt) vagy a helyszínen lehet.

fotók: tiszato.evezzitthon.hu

forrás: gondola.hu

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ⛅ 20°
    5 km
  • Velence HU
    ⛅ 19°
    8 km
  • Balaton HU
    ⛅ 17°
    15 km
  • Neusiedler AT
    ⛅ 17°
    15 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 21°
    12 km
  • Premantura HR
    ☀️ 20°
    15 km
  • Grado IT
    ☀️ 22°
    13 km
  • Garda IT
    ⛅ 21°
    21 km
  • Soča SI
    ☀️ 17°
    13 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek