Mentsd meg a háborús hős motorost!

2023. május 29.
Címkék :

A 24,3 méter hosszú Conidaw immár 84 éves, és tagja a történelmi jelentőségű „dunkerque-i kis hajók” flottájának. Most lehet, hogy szétbontják.

A Conidaw sokadik éve áll a franciaországi La Ciotat-ban található Classic Works hajógyárban, és mostanra olyan helyzetbe és állapotba került, hogy leselejtezhetik. Pedig tagja annak a mintegy 850 magántulajdonban lévő hajóból álló flottának, amely a második világháború idején Angliából Dunkerque-be hajózott, hogy segítse a csapatok evakuálását (Little Ships of Dunkirk). Jelenleg a Classic Works tulajdonát képezi, a hajógyár 2020-ban vásárolta meg, hogy megmentse az enyészettől. Ám a hajó tárolásának növekvő költségei miatt a hajó a roncstelepre kerülhet, ugyanakkor a hajógyár reménykedik abban, hogy valaki hajlandó lesz megvásárolni a hajót, és egy átfogó helyreállítási projektbe fog, amely a becslések szerint a kétmillió eurót is meghaladja.

Az akkoriban Thomasine néven hajózó jacht 2009-ben érkezett a Classic Works hajógyárba felújításra, de tulajdonosa Erik Wirta, a Classic Works elnöke szerint „soha nem adott megbízást semmilyen valódi munkára”. A jacht 2015-ben gazdát cserélt, új tulajdonosa érdeklődött is egy kisebb javítási és felújítási munka iránt azzal a céllal, hogy a hajót bérbeadásra kínálja nyaralásokhoz. „Végül megkért minket, hogy adjuk el a hajót, mert így megszabadulhatott a tárolás költségeitől is – meséli Wirta. – Számunkra ez nem tűnt járható útnak, ezért léptünk, felmentettük őt a hajógyár felé vállalt kötelezettségei alól, és megvásároltuk a hajót megőrzésre.”

A Conidaw-ra átnevezett jachtot történelmi műemlékként jellemzik, amelyet felújítása után „soha nem lehetne felülmúlni még itt, a klasszikus jachtozás mediterrán aranyháromszögében sem. Jó formában van, de átfogó felújításra szorul, igaz, ahol most áll, az tökéletes helyszín erre, mi pedig készek vagyunk ezt a lehető legészszerűbb áron megtenni, hogy ő tovább élhessen.”

A Butchdesign jachttervező cég részletes javaslatot állított össze a helyreállításra, amely a hajó szinte minden egyes elemére vonatkozó ajánlásokat és lehetőségeket tartalmaz. „A Conidaw restaurálásának többféle módja van, a választások a jacht tervezett felhasználásától és a leendő tulajdonos prioritásaitól függenek – állítja Butch Dalrymple-Smith. – Bár nekünk is lehetnek bizonyos elképzeléseink a jacht helyreállításával kapcsolatban, a tulajdonos preferenciái mindig elsőbbséget élveznek.”

A 89 bruttó regisztertonnás jachtot a skót James A. Silver Ltd. (ma Silver Marine) hajógyár építette, és 1939-ben adták át. Wirta szerint a hajó testének nagy része még az eredeti, ahogy számos műszaki berendezése (Gardner motorok, a valószínűleg az 1950-es évekből származó stabilizátor és a motoros horgonycsörlő) is. A Conidaw háborús erőfeszítései Calais és Dunkerque környékén jól dokumentáltak, Reginald Snelgrove, a hajó kapitánya az evakuálások során végrehajtott cselekedeteiért elnyerte a Distinguished Service Cross kitüntetést.

(forrás: Boat International, fotók: boatinternational.com, yachtworld.com, classicworks.fr)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!