Megtisztították a Balaton partját

2023. március 30.
Címkék :

Véget ért a balatoni nádvágási szezon, az idén közel 62 hektárról sikerült learatni a növényt, ám ennek négy-ötszöröse lenne az ideális.

Azok a part menti ingatlantulajdonosok, akiknek fontos a környezetük rendezettsége, ápoltsága, a korábbi évekhez hasonlóan kérhettek engedélyt a telkük előtti nád levágásához, amit a vízügy a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal együttműködve szinte minden esetben megadott. A többnyire magánemberek, horgászegyesületek, önkormányzatok által kérelmezett, saját tulajdonú ingatlanok előtti mederszakaszokon 51 hektárnyi területről aratták le ezen a télen a növényt.

Bár az engedélyekben felhívják a figyelmet a lábonálló nád égetésének tilalmára, ennek ellenére szinte minden évben történik illegális nádégetés, illetve gyulladnak fel nádasok. Az idén Csopakon 5000, Balatonfőkajáron körülbelül 100 négyzetméternyi nádas égett le.

Ideális esetben egy adott területen minden harmadik-negyedik évben le kellene aratni a nádat, így vetésforgószerűen haladva a teljes terület három-négy évente megújulna. Ez a Balaton esetén évi 250-300 hektár nád learatását jelentené, aminek csak a töredéke valósul meg évek óta.

A munkálatok fő akadálya, hogy a nádaratás komoly gépparkot, anyagi és humán erőforrást igényel, továbbá a rendelkezésre álló technológiával biztonságos munka csak teherbíró jégről lehetséges, ami egyre ritkábban alakul ki a Balatonon.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!