Megtalálták a világ legrégebbi hídját

Szakértők egy csoportja rejtélyes nyomokkal felvértezve indult Irakba, hogy felfedjék a sivatagi homok fedte városokat. A kutatás hamar eredményt hozott: nemcsak egy régi hídra, de egy teljes csatornahálózatra leltek a homok alatt.

A British Museum megbízásából érkező csapat az Uruk mellett található négyezer éves várost, Girsut veszi górcső alá, amely nagyjából húszezer embernek adott otthont. A szakértők többek között egy híd furcsa, X alakú talpazatára bukkantak, amely mai szemmel talán jelentéktelennek tűnhet. Sok ezer évvel ezelőtt azonban forradalmi építménynek számított, ráadásul egy ősi vízellátó rendszert is működtetett. Ez a híd nem csupán a legrégebbi, amit valaha találtak, de azt sugallja, hogy évezredekkel ezelőtt ez a vidék egész más jellegű volt. Drónok és az általuk készített több száz felvétel segítségével a kutatók feltárták, hogy Grisu városát keresztül-kasul szelték a csatornák, és a falait az ősidőkben víz vette körül, amelyet termékeny vidéket eredményezett. A jelenleg a sivatag közepén fekvő város annak idején olyan volt, mint most Velence.

Annak ellenére, hogy Babilon egyike a Biblia leghírhedtebb városainak, meglepően keveset tudunk az eredetéről. Az Irakot átszelő Eufrátesz partján található városnak mindössze három százalékát tárták fel. Sokak szerint a városban található lépcsős templom a Bábel tornyáról szóló történetre emlékeztet, csakhogy senki nem tudja megmondani, hogy a templom és a város pontosan hány éves. Úgy vélik, hogy Babilon 1800 évvel Jézus születése előtt, Hammurapi uralkodása alatt emelkedett fel, illetve ő építette az eredeti lépcsős templomot is.

A Viasat History szeptember 25-én, vasárnap 21 órától képernyőre kerülő, A Biblia elveszett városai című kétrészes dokumentumsorozatból mindezek mellett megtudhatjuk, hogy Babilon egy óriási metropolisz volt, amelynek életben kellett tartania a sumér kultúrát.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!