/

Megkezdődött a 90. balatoni vitorlásszezon – a Fifty-Fifty nyerte a regattát

A szombat délben elrajtolt Balatoni Évadnyitó – Kékszalag Port Nagydíjra 249 hajó összesen mintegy ezer fős legénységgel nevezett.

A versenyzőknek a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot kellet teljesítenie. Elsőnek a Kékszalag címvédője, az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty ért célba.

A versenyt hagyományosan a Balaton megkoszorúzása előzte meg a tó legidősebb, 129 éves vitorlásának, az 1896-ban épült Kishamisnak a fedélzetéről a balatonfüredi móló elől. A mólón mondott köszöntőjében Gellér László Alajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, az első vitorlabontó rendezvényt 90 éve, 1935 júniusában tartották a Balatonon.

A szövetség elnöke beszédében kitért arra is, hogy 2025 új szakaszt jelent a kishajós vitorlázásban, a Magyar Vitorlás Szövetség konzorciumi vezetése mellett megvalósuló Dél-Balatoni Vízi Kör fejlesztésével hat településen biztosítják a kishajós vízre szállás lehetőségét.

Hozzátette: az északi-partra is megvannak a tervek hasonló kishajós beruházásra. Gellér László Alajos méltatta a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026-os pályázatot is, amelyben célul tűzték ki, hogy a mozgás a mindennapok részét képezze.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára azt mondta: a térség és Balatonfüred nemcsak “a vitorlássport vagy a szörf szerelmeseivel”, hanem más sportágakkal, sportlétesítményekkel, edzőtábor lehetőségekkel, versenyhelyszínekkel olimpiai helyszínnek is alkalmas lenne.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere felidézte: a balatoni modern vízi élet a városban kezdődött, amikor Széchenyi István 1846-ban vízre bocsátotta a Kisfaludy gőzöst, ráirányítva a figyelmet a Balatonra, innovációt, újítást és jövőképet hozva a tó mellé.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője rámutatott: a vitorlabontó ünnepség nemcsak a sportág kedvelőinek szól, hanem a balatoni turisztikai szezon megnyitása is. Minden feltétel adott, hogy jó szezon legyen idén a Balatonnál – hangsúlyozta.

A 2025-ös Balatoni Évadnyitó – Kékszalag Port Nagydíj végeredménye itt böngészhető.

fotók: Magyar Vitorlás Szövetség

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 13°
    8 km
  • Velence HU
    12°
    7 km
  • Balaton HU
    11°
    7 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 12°
    10 km
  • Krk (Wake) HR
    13°
    16 km
  • Grado IT
    13°
    11 km
  • Garda IT
    ☀️ 14°
    17 km
  • Soča SI
    ☀️ 12°
    6 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek