Egy nap, ahol a sport, a közösség és a balatoni hangulat találkozik: június 6-án ismét megrendezik a Turizmus Regattát a balatonfüredi Yacht Clubban. A turisztikai szakma kiemelt eseménye nemcsak verseny, hanem kész csapatépítő megoldás is cégek számára.
A céges csapatépítők megszervezése sok vállalat számára jelent kihívást – időhiány, kreatív ötletek hiánya vagy a szervezési terhek miatt gyakran halogatott feladattá válik. Erre kínál kézenfekvő és élménydús megoldást a Turizmus Regatta, amely idén is várja a szakma szereplőit egy különleges, sportos közösségi eseményre.

Június 6-án, a balatonfüredi Yacht Clubban megrendezett esemény a Balaton egyik legizgalmasabb szakmai találkozója, ahol a résztvevők nemcsak kapcsolatokat építhetnek, hanem valódi csapatélményben is részesülhetnek. A program középpontjában a vitorlásverseny áll, amelyhez idén is kapcsolódik kerékpáros kihívás, így a csapatok többféle módon is bizonyíthatják összetartásukat és teljesítményüket.
A regatta egyik legnagyobb előnye, hogy komplett, szervezett csapatépítőként működik: a résztvevőknek nem kell külön programot tervezniük, a nap során adott minden a közös élményekhez – a sporttól kezdve a networkinglehetőségeken át a könnyed, nyárindító hangulatig. A vízen és a parton zajló programok egyszerre kínálnak kihívást és kikapcsolódást.

A Turizmus Regatta ahol a verseny izgalma és a közösségi élmény kéz a kézben jár. Azoknak a cégeknek, amelyek gyorsan és hatékonyan szeretnének emlékezetes csapatépítőt szervezni, ideális választás lehet a balatoni esemény.
A nevezés már elindult, a részvételhez szükséges információk és regisztráció elérhető az esemény hivatalos oldalán.





