Kivágták a tölgyfákat Badacsonyörsön

Badacsonyörs egykori kempingje és strandja körül egész nap teherautók járnak, zajlik a tereprendezés, ami fakivágással is együtt jár.

A terület már több mint egy évtizede problémás, ugyanis a környék egyetlen strandja az egykori kemping területén van, és miután az magánkézbe került, a helyiek gyakorlatilag nem jutottak le a Balatonhoz. Többszöri egyezkedés után végül úgy oldották meg a dolgot, hogy a Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület közbenjárásával az önkormányzat megegyezett a tulajdonosokkal, hogy az ügy végleges lezárultáig a lakosok ingyen használhatják a strandot. Ugyanakkor kötelezettséget vállaltak, hogy kialakítanak egy kisebb, fürdésre alkalmas részt a vízparton, ahol a helyiek képviseletét ellátó egyesület számára ingyenes bérleti jogot, haszonélvezeti vagy használati jogot adnak.

Azóta a helyiek használhatták a strandot, bár többször volt próbálkozás, hogy lezárják előlük a területet. Tavaly tavasszal is ez történt, amikor kirakták a táblát, miszerint nem lehet belépni oda, az ugyanis már építési terület. Valódi munka akkor ott még nem folyt. Ekkor az egyesület az önkormányzat segítségét kérte, és ügyvédi felszólítást küldtek a cégnek. Birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek, de az is elakadt, míg be nem lépett a képbe Fenyvesi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, aki maga tárgyalt a kempinget tulajdonló cég képviselőjével. Ideiglenesen, de újra megoldódott a helyzet.

Az idén ősszel azonban megindultak a munkák, ami nemcsak azért keltett riadalmat a helyiek körében, mert attól tartanak, megint el lesznek zárva a Balatontól, hanem mert észrevették, hogy fákat vágnak ki és elkezdték feltölteni a területet. Az egyesület november elején arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a földtöltési munkálatok tényleg megkezdődtek, és a következő hetekben 20 ezer köbméter földet dolgoznak el.

Állítólag minden kivágott fát – főleg tölgy- és nyírfát – bevizsgáltattak, és a szakértő úgy ítélte meg, mehetnek. Múlt héten megjelent a helyszínen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ellenőre, aki le akarta állíttatni a munkálatokat, de miután a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkatársával egyeztetett, elhagyta a helyszínt, a munka pedig ment tovább.

A helyi pletyka szerint óriási szállodakomplexumot terveznek, de ennek hivatalosan sehol sincs nyoma. Az építkezésen azt mondták, nem hotel, hanem új kemping épül sátorhelyekkel és mobilházakkal. Ugyanakkor sem a tulajdonos, sem az önkormányzat nem kommunikál világosan arról, hogy mi a beruházás célja.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen is szóba került a téma, de azon kívül, hogy emlegették a beruházót, a szerződést, a településrendezési terveket és a főépítészi állásfoglalást, a fejlesztésről gyakorlatilag nem derült ki semmi. A telket egyébként az önkormányzat korábban megvásárolhatta volna – nem tette.
A telek szélén, a strand mellett van egy kis horgászkikötő, amihez eddig nem nyúltak. Érdekes ugyanakkor, hogy az ezen a helyrajzi számon található nádas a tulajdoni lap szerint épp tavaly decemberben vesztette el Natura 2000 jellegét – írta a 444.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!