/

Jégtörőből luxusjacht: Legend

A 77,4 méteres Legend szovjet jégtörő hajóként kezdte a pályafutását, ma pedig az egyik legkapósabb bérelhető luxusjacht.

Ötven éve, 1974-ben került vízre, 1. osztályú jégtörő minősítéssel és mindennek ellenálló szerkezettel. A Legendet a holland IHC Verschure hajógyár építette, a név szuperjachtkörökben kevéssé ismert, pedig a két világháború közötti időszakban fontos márka volt. Tulajdonosát mindig is lenyűgözte a hajó ereje, ezért aztán felfedezőjachtként élesztette újjá. Tizenkét hónapos felújítását követően 2016-ban adták át, azóta a világ egyik legtöbbet utazó bérelhető luxusjachtja, ami nemcsak képességeit, hanem azt is jól mutatja, mennyire alkalmas a kifinomult charterhajó szerepére.

Főbb jellemzői
Teljes hossz: 77,4 méter
Vendégek száma: 22 fő
Legénység: 28 fő

A hátsó fedélzetre lépve rögtön a 16 személyes jakuzziba botlunk, ami mellett kényelmesen elfér egy étkezőasztal is. Ez már önmagában nyilvánvalóvá teszi, milyen óriási hajóval van dolgunk. A dupla ajtón belépve a szalonban egy másik étkezőasztal és kék lambériával burkolt bárpult fogadja a vendégeket. A design a klasszikus stílus és a kortárs elemek bonyolult keveréke, a polírozott parketta padló tükrökkel és háttérvilágítással ellátott falfestményekkel keveredik. A 11 kabin sokkal inkább hasonlít egy kastély szobáira, mint egy az Antarktisznál horgonyzó hajó szűk hálóira.

A Legend büszkélkedhet a charterpiac egyik leginkább lenyűgöző gyógyfürdőjével is, hogy teljes lehessen a kikapcsolódás. Az alsó fedélzeten található félhomályos svéd spa dekoratív fafaragásokkal, nyolcszemélyes jakuzzival, kezelőszobákkal és szépségszalonnal várja a vendégeket. A charter ideje alatt dedikált terapeuta áll rendelkezésre, hogy különféle nyugtató kezelésekben részesítse a vendégeket.

„És a móka még csak ezután kezdődik!” – állítja Taigh MacManus kapitány, és szemernyit sem túloz: a főfedélzeten elején lévő tengeralattjáró-hangárban pihen a Legend U Boat Works C Explorer nevű tengeralattjárója, amely öt vendéget képes 200 méterrel a tengerszint alá szállítani.
Nem sok olyan expedíció van, amelyet a Legend fedélzetén ne lehetne teljesíteni, kezdve a Spitzbergákon élő jegesmedvék megfigyelésétől az antarktiszi pingvinek szemrevételezéséig.

(fotók és forrás: boatinternational.com)

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    5 km
  • Velence HU
    ☀️
    6 km
  • Balaton HU
    ☀️
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 10°
    4 km
  • Premantura HR
    🌫️
    5 km
  • Grado IT
    🌫️
    2 km
  • Garda IT
    11°
    2 km
  • Soča SI
    ☀️
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek