Így újulhat meg a Tihany és Szántód közötti kompútvonal
Az elkövetkezendő években a balatoni hajózás jelentős változáson esik át, hiszen megújul a révútvonal Tihany és Szántód között. Az első fecske már megérkezett: az új kompok egyike 2023 szeptemberében megtette bemutatkozó útját.
A következőkben a Viador Átrium Group mutat egy lehetőséget az átalakulásra. A területet bejárva és a meglévő használatot feltérképezve az az előzetes koncepciójuk alakult ki, hogy nem szükséges a meglévő épületállományt tovább duzzasztani, viszont nélkülözhetetlen a meglévőre rakódott sallangok letisztítása. Meggyőződésük, hogy az itteni építményeknek a két part kapcsolatát ugyanúgy kell szolgálnia, mint megteremteni a tihanyi és szántódi területek önálló működését.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/05/aquamagazin-hazai-helyzet-szantod-tihany-komp-rev-megujulas-revitalizacio-viador-atrium-group-01-1024x575.jpg)
A tihanyi oldal lényegesen gazdagabb – a szűken vett révkikötő területén is, de a Tihany-félsziget adottságait tekintve feltétlenül. Tágabb kontextusban gondolkodva, a két révkikötő – Dianóczky János által tervezett – váróépületei a Balaton körül megtalálható, 1960-as években épült modernista létesítmények körébe illeszkednek, amelyek kedvezőtlen körülmények között épültek, mégis szép hagyományokat teremtettek. A környéken felújított hasonló épületek általános sikere mutatja, hogy ebben mindenképpen érdemes és szükséges is gondolkodni! A legutóbbi fejlesztések az öregkikötőnél és a Tihany kapuja beruházás már ezt követik, és erre mutatnak példát. Ugyanide tartozik a badacsonyi Hableány és a Poharazó, vagy az éttetem sikeres felújítása is. Viszont a meglévő tihanyi régi szolgálati épület telepítése mára előnytelenné vált. Elhelyezkedésével leszűkíti a forgalmi lehetőségeket, az emeleti rész már nem szükséges a kilátáshoz, és formájában is kevésbé előnyös példa a tihanyi bazaltépületekre, amelyekből egyébként rendkívül sok van a félszigeten.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/05/aquamagazin-hazai-helyzet-szantod-tihany-komp-rev-megujulas-revitalizacio-viador-atrium-group-02-1024x575.jpg)
Mivel a tervezési terület rendeltetése elsősorban forgalmi jellegű, és lényegében az utazóközönség igényeit kell kiszolgálnia, a felhasználói élményt ez alapján tervezik meghatározni: a kompok számának növelésével, technológiai fejlesztésekkel (automata jegyvásárlás) jelentősen csökkenthető a várakozási idő. Ez viszont azt is jelenti, hogy bár arányosan nő a felhasználók száma, csökken az egyénileg itt tartózkodás ideje. Ebből kirajzolódik, mely kiegészítő elsődleges és másodlagos szolgáltatásokra érdemes fókuszálni, amelyek az áthaladás és várakozás momentumát felértékelik (alapszolgáltatásnak az átkelést tekintve).
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/05/aquamagazin-hazai-helyzet-szantod-tihany-komp-rev-megujulas-revitalizacio-viador-atrium-group-04-1024x575.jpg)
Az új kompok érkezésével lerövidül a két part közötti átjutás ideje, ugyanakkor az idő jelentős részét továbbra is a várakozás teszi ki, amely gépjárművel csúcsidőszakban 40-60 percre tehető. Ennek a jelentős időnek a minősége rendkívül fontos, és mindebben a napsugárzás erőssége a legmeghatározóbb, amit árnyékolással szükséges kezelni. Az elmúlt években rendkívül megnőtt az elektro- és mikromobilitás mértéke, ez jól érzékelhető a Balaton környékén is. A jelenséggel párhuzamosan a kompozás is egyre népszerűbbé válik, azonban az élményt nagymértékben rontja, ha a sugárzó hő ellen folyamatosan védekezni kell. Önmagában nem válasz, ha az utasok külön várakozhatnak, mivel a napon felforrósodott autóba kellemetlen visszaülni.
Nem szorul fejlesztésre a vízi átkelés élménye. A látvány a partról és a vízről egyaránt, illetve a természeti környezet a közlekedési tengely mindkét oldalán kivételes.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/05/aquamagazin-hazai-helyzet-szantod-tihany-komp-rev-megujulas-revitalizacio-viador-atrium-group-05-1024x575.jpg)
A jegyvásárlás, beléptetőrendszer és tájékoztatás/forgalomirányítás (Wayfinding) eszközeinek fejlesztése és integrálása teszi lehetővé, hogy az átkelés egyszerű legyen és kellemetlenségektől mentes, illetve hogy a különböző felhasználói csoportok egyértelműen elkülönülhessenek. Mivel a felhasználók túlnyomó többsége átmenő forgalomban vesz részt, azaz a lehető legrövidebb időt tölti a helyszínen, azok az elsődleges kiegészítő szolgáltatások érdeklik, amelyek kötelezőek, és segítik az átkelés dinamizmusát. Az információtechnológiai rendszerek mellett ilyenek a legegyszerűbb szolgáltatások: mosdók, járműtárolás és klimatizálás.
Másodlagos kiegészítő szolgáltatások, szolgálati funkciók, építészeti képlet: a cikk folytatása az epiteszforum.hu-n.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!