Egy fóka mentette meg a fuldokló életét

A Santa Barbara-csatornában csónakázott egy férfi, amikor kiesett a hajójából, visszamászni azonban nem tudott. Odaúszott hozzá egy borjúfóka, ami erőt adott számára, és elúszott a legközelebbi olajfúró toronyhoz, ahol kimentették,.

A baleset a Kaliforniai-öbölnél, a Santa Barbara-csatornában érte késő este. A férfi mérföldekre volt a szárazföldtől, a csónak pedig továbbúszott, így esélye sem volt, hogy visszamásszon. „Ekkor jöttem rá, hogy nagy a baj. Elkezdtem úszni a hajó felé, de az egyre távolabb került” – emlékezett vissza Scott Thompson. A férfi profi búvár és tapasztalt úszó, de érezte, hogy most komoly bajba került.

Elmondta, hogy csak az járt a fejében, hogy valahogy haza kell jutnia a családjához, ezért elkezdett úszni, amikor egy nagy csobbanást hallott. „Egy közepes méretű borjúfóka volt. Először a víz alá merült, majd feljött és megsimogatott” – mondta Scott. A fókával való találkozást a férfi jelnek tekintette, és elhatározta, hogy elúszik a legközelebbi olajfúró toronyhoz.

A férfi öt órán át úszott, mire elérte az olajfúró szigetet. Az ott tartózkodók azonnal a segítségére siettek. A parti őrség kórházba szállította – írta a hirado.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!