Derűlátó a Magyar Fürdőszövetség
A szövetség várakozása szerint a hazai fürdők látogatóinak száma az idén meghaladhatja a 2019-es rekordot, ebben az évben a belépők árának átlagosan 5 százalékos emelkedésére lehet számítani.
A fürdők összbevétele mintegy 238 milliárd forint volt 2023-ban, a 2024-es éves adatok még nem állnak rendelkezésre, de a fürdőszolgáltatásból származó nettó árbevétel 2019 óta folyamatosan emelkedik. A fürdőbelépők nettó átlagára 2300 forint volt 2019-ben, tavaly pedig megközelítette a 4000 forintot. A kártyás fizetések aránya elérte a 70 százalékot, és ebben nagy szerepet játszik a SZÉP-kártya.

Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára elmondta: a szervezet kezdeményezi az egészségbiztosítási támogatások újragondolását. Az évente kétszer igénybe vehető fürdőkezelések finanszírozása 13 éve nem változott, a költségek viszont drasztikusan nőttek, szükség lenne mindenki számára elérhető finanszírozási mód kialakítására.
A fürdők előtt álló idei kihívásokról szólva kiemelte, a 2023 végén megjelent kormányrendeleteknek való megfelelés minden magyarországi fürdő számára feladatokat jelent, alapvetően meghatározza a következő időszak fejlesztéseit is.

Czinege Szilvia, a Magyar Fürdőszövetség marketing- és kommunikációs szakbizottságának elnöke elmondta: a szövetség tagfürdőinek bevonásával évek óta szervez olyan programokat, amelyek hozzájárulnak a magyarországi fürdők sokszínűségének minél szélesebb körben történő megismertetéséhez, a fürdőzés népszerűsítéséhez.
Idén is változatos eseményekkel készülnek a fürdők március 22-ére, a víz világnapjára, június 10. és 20. között pedig folytatják a Suli a strandon programot. Ebben az évben is megrendezik a strandok éjszakáját, az országos vízipisztolycsatát és a szaunázók hétvégéjét, valamint kiemelten készülnek szeptember 27-ére, a turizmus világnapjára.
A Magyar Fürdőszövetséghez 108 fürdőüzemeltető tartozik, de sok üzemeltető több létesítményt is működtet; a 220 magyarországi fürdő több mint fele a szövetség tagja – írta a turizmusonline.hu.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!