Radikális tervek alapján készült, komoly teljesítményre képes, elképesztően jó néz ki és a gyár komoly regattasorozattal támogatja.
Futurisztikus külseje és agresszív stílusa egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy kik alkották meg. Amikor a cég alelnöke, Enrico Chieffi bejelentette, hogy a fő tervezőnek Juan Kouyoumdjiant kérték fel, nyilvánvalóvá vált, hogy a Nautor’s Swan ennél a modellnél (is) teljes mértékben szakít a túravitorlás-vonallal, a cél egy versenygép létrehozása. Giovanni Belgrano lett a főmérnök, Hervé Devaux fejlesztette a rudazatot, az árbóc nagyban épít a korábban olimpiai résztvevő Star vitorláséra – amiben Chieffi és Kouyoumdjian is sok tapasztalatot gyűjtött.
Nem szokványos a víz alatti rész sem, a tőkesúly kifejezetten keskeny pengével kapcsolódik a hajótesthez, az oldalcsúszást ugyanis nagy méretű, C alakú emelősvert hivatott korlátozni, ami a visszaállító nyomatékot is növeli.
2-ES KÉP
A Nautor’s Swan néhány éve elszánta magát, hogy szakítson addigi politikájával, amelynek keretein belül igyekeztek kombinálni a nagy teljesítményt és a túrahajózáshoz szükséges kényelmet. Inkább kettéválasztották a kínálatukat verseny- és túraszekcióra, hogy két külön közönséget célozhassanak meg, méghozzá az addig szükséges kompromisszumok nélkül. Versenyzői oldalon ennek első példánya a 2016-ban bemutatkozó ClubSwan 50-es lett, a ClubSwan 36-os pedig továbbviszi ezt a vonalat – ha lehet, még markánsabban. Természetesen itt is csak a tulajdonos ülhet a kormánynál, a szabályokban maximum három profiból és további amatőr tagokból álló, legfeljebb hatfős legénység szerepel.
3-AS KÉP
A hajónak minden porcikáján látszik, hogy a tervezés során a legapróbb részletre is odafigyeltek, minden oda került, ahol a legjobban kézre esik, pont akkora, amekkorának lennie kell. Semmi nincs túlbonyolítva, az árbócra került ugyan backstag, viszont mindössze egy pár száling feszíti. A karbonból készült „cső” a fedélzeten támaszkodik, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a meglehetősen spártai hajóbelső száraz maradjon. A vitorlamárkát illetően nincs megkötés, szigorúak viszont az előírások, amiknek meg kell felelnie a „vásznaknak”.
4-ES KÉP
Külön érdekesség az emelősvert (foil), ami egy darabból áll, és állítható, hogy milyen mélyen érjen be a vízbe. Zárt rendszerű, köríves házon belül csúsztatható el, a kezelése lényegesen egyszerűbb, mintha két független darabot kellene mozgatni. Cirkáláskor – bizonyos körülmények között – mérsékli az oldalcsúszást, míg bő szélben fokozza a visszaállító nyomatékot, illetve elősegíti a hajó megsiklását.
5-ÖS KÉP
A ClubSwan 36-os irányításában nagy segítséget jelentenek a kishajós ismeretek (különös tekintettel a látszólagos szélben való vitorlázásra), de a C-svert használatának elsajátítása igényel némi időt még egy profitól is. A már említett siklás 140-145 fokról érkező 13 csomós szélerőnél jelenik meg, 18 csomó fölött azonban már nem ejteni kell a hajóval, hanem élesedni, mert akkor hatékony a foil – olyankor a 20 csomós tempó is átléphető.
6-OS KÉP
Motorból 10,3 kW-os Nanni dízel vagy elektromos Torqeedo Cruise rendelhető a jachthoz, a propelleren három fix toll van, ezek verseny közben a testbe húzhatók, vitorlázás közben pedig üres fokozatban pörögve töltik az akkumulátorokat. Az elektromos hajtás nagy előnye, hogy szállítás előtt nem kell leereszteni a motorból az üzemanyagot és az olajat – merthogy közúti fuvarozáshoz 60 fokban meg kell dönteni a testet, az csak így fér bele az európai szabványba.
Két szállítás között pedig valami ilyesmi vár a csapatra:
SHORTCODE: MnRSLiI7_iE
Paraméterek
Teljes hossz: 11 méter
Vízvonalhossz: 10,59 méter
Legnagyobb szélesség: 3,60 méter
Vízkiszorítás (vitorlázásra készen): 3140 kilogramm
A ClubSwan 36-os ( ) induló ára nettó 385 000 euró, ebben nincs benne a vitorlakészlet és a fedélzeti elektronika. Viszont a tulajdonos részt vehet a Swan one-design hajói (Swan 42 és 45, ClubSwan 36 és 50) számára kiírt regattákon (is). Ilyen például a világbajnokság.
7-ES KÉP
A ClubSwan 36 innovációs különdíja ( ) az Év európai vitorlása 2021 versenyben.
(forrás: yachtingworld.com, fotók: nautorswan.com)




