Az időjárás nyerte a laser-Eb-t

2019. szeptember 2.
Címkék :

A megfelelő szél hiánya tett keresztbe az idei ifjúsági 420-as és laser radial, illetve 4.7-es bajnokságnak. Négy nap alatt egy teljes, valamint egy rövidített futamot tudtak megrendezni a 420-as és a laser radial osztálynak, a laser 4.7-es mezőny eddig sem jutott, egy teljes és egy törölt futammal zárta a versenyt – ami így bajnokságként nem, Audi kupaként viszont értékelhető volt.

A verseny első napján, kedden mintegy másfél órás parti halasztás után a vízen próbálkozott Kárpáti Bence versenyvezető és csapata, de az eleinte biztatónak tűnő szélmérési információk ellenére a mezőny nem töltött többet egy óránál a vízen – érvényes, sőt, elindított futam nélkül. Szerdán pedig az egész nap parti halasztással telt.

A bajnokság utolsó előtti napjára egy órával korábbra, reggel 9-re hozta előre a főrendező, ami bejönni látszott, hiszen 10 csomó körüli északkeleti-keleti szélben ment el az első rajt, és bár gyenge szeles, de korrektnek tűnő első futamot teljesítettek a mezőnyök. A futam után a jobbra forduló szélben a pálya megfontolt átrendezését követően indult a következő futam immár 6 csomónál nem nagyobb szélben. A rajtok után hamarosan egyértelmű lett, hogy teljes futamot nem sikerül teljesíteni, főleg a laser 4.7 mezőnynek.

Pénteken, a verseny zárónapján szintén nem sikerült elhagyni a kikötőt, azaz parti halasztással telt a verseny zárásáig hátralévő idő. Így magyar bajnokságot nem sikerült értékelni, a névadó szponzorról elnevezett Audi kupa nemzetközi versenyt viszont igen, hiszen az már egy érvényes futam teljesítése esetén is versenynek számított – írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!