Soha nem látott sikert ért el az augusztusi hágai összevont világbajnokságon Érdi Mária, aki első magyar női vitorlázóként nyert vébéaranyat olimpiai hajóosztályban.
Aqua: Mondhatni, hogy a sportkarriered legjobb évén vagy túl?
Érdi Mária: Egyértelműen az idei volt az eddigi legjobb évem a pályafutásom során. Már a márciusi Európa-bajnoki bronzérem is nagy áttörés volt, nagyon örültem neki, hiszen korábbról nem volt érmem nagy felnőtt világversenyről, bár a tokiói előolimpián harmadik lettem. Ugyanakkor érzelmileg nagyon megviselt ez a bronzérem, mert nehezen indult a verseny, de aztán sikerült nagyon érett vitorlázást bemutatnom. Az Eb után elkezdtünk építkezni, Marseille-ben, a jövő évi olimpia helyszínén sok időt töltöttem edzéssel és versenyzéssel, így a világbajnokságra már úgy érkeztem, hogy tudtam, nyerhetek.
Aqua: A vébére már Eb-bronzérmesként érkeztél, ugyanakkor önhibádon kívül nem tudtál előtte indulni a marseille-i előolimpiai versenyen és meg is betegedtél. Ilyen előzmények után mit vártál magadtól?
É. M.: A világbajnokságnak úgy vágtam neki, hogy tudtam, mire vagyok képes, és igyekeztem kihozni magamból a legjobbat. Nem volt minimumelvárásom, persze volt olyan eredmény, amellyel csalódott lettem volna. De minden versenyre azért utazunk, hogy nyerjek, ez a cél. Most sem úgy vágtam neki, hogy csak legyen meg az olimpiai kvóta, hanem úgy, hogy a legjobbamat nyújtsam. Arra fókuszáltam a tíz futam során, hogy minél jobb pozícióban kerüljek be az éremfutamba, és ott aztán legyen esélyem nyerni vagy érmet szerezni.
Aqua: Bár az első futamtól az élen álltál, egy ilyen hosszú verseny során mindig akadnak hullámvölgyek és –hegyek. Nálad ez hogyan alakult?
É. M.: A mélypont az volt, amikor az utolsó napon mentem egy 49. helyet, ezt még kiejthettem, de aztán a következő futamnál, amelyet többször újraindítottak, az egyik rajtnál azt hittem, hogy kint voltam. A csúcspont pedig, amire a legbüszkébb vagyok, és az edzőm is ezt mondta, hogy milyen higgadtan, magabiztosan tudtam végigvitorlázni az éremfutamot. Úgy vágtam neki, hogy én most nyerni akarok. Ebben persze nagyon sok munka van az edzőm és a pszichológusom részéről is, hogy ilyen állapotban tudtam vitorlázni a döntő futamban.
Aqua: Milyen volt a győzelmed nemzetközi visszhangja, hogy fogadták az ellenfelek?
É. M.: Közvetlen az éremfutam után adtam egy interjút, és a versenyzőtársaim közül többen mondták, hogy azon mennyire meghatódtak, elsírták magukat. Én is elérzékenyültem közben, sírtam is, mert arról beszéltem, hogy milyen nehéz éveken vagyok túl, mennyi szenvedésen mentem keresztül, például évekig küszködtem a hátammal. Elmondtam, hogy Tokió után tudtam, a gyengeségem gyenge szélben vitorlázni, most pedig egy gyenge szeles futamban nyertem meg a vb-t, és ez hihetetlen érzés volt!
Aqua: Jövőre jön a párizsi olimpia, milyen célokkal vágsz neki, világbajnoki címmel tarsolyodban?
É. M.: Az év elején, januárban lesz a világbajnokság Argentínában, és ha annak vége, onnantól már Párizsra koncentrálunk, ahonnan szeretnék minél jobb eredménnyel hazatérni. Van már rutinom olimpiai részvételben, bár ez nem jelent olyan nagy segítséget, mert minden történet más. Most is más utat járunk, mint Rio vagy Tokió előtt. Nagyon szeretnék érmet nyerni Párizsban, de nem akarom, hogy olyan versenyző legyek, aki nem elégedett, ha a céljai nem teljesülnek. Helyén kell értékelni a sportot, az elvárásokat, de én elsősorban boldog ember akarok lenni!
(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 161. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)
fotók: World Sailing
