/

Megvan az olimpia új időpontja

Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart 2021-ben a tokiói olimpia – erről állapodott meg egymással a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, Tokió városa és a japán kormány. A döntés a magyar vitorlázók számára kedvező.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta, hogy a magyar vitorlázók számára kedvező döntés született, mivel így az olimpiai vitorlásversenyekre ugyanabban az évszakban és időpontban kerül sor, amire a versenyzőink már korábban is készültek. A vitorlázás időjárásfüggő sport, az eredményeket nagyban befolyásolják a helyi szél- és áramlásviszonyok, ebben nem lesz érdemi különbség ahhoz képest, amit a magyar vitorlázók az előolimpiai versenyeken, Enosimában már megtapasztaltak.

A főtitkár hozzátette, hogy a NOB döntése alapján már el lehet kezdeni az olimpiára kvótát szerző magyar élsportolók (Berecz Zsombor – Finn dingi, Érdi Mária – Laser Radial, Vadnai Benjamin – Laser Standard) és a kvótára még esélyes vitorlázók ( Vadnai Jonatán – Laser Radial, Gyapjas Balázs és Zsombor – 470) felkészülési programjának részletes újratervezését. A hosszabbított felkészülést a Magyar Vitorlás Szövetség minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja majd – írta a hunsail.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 12°
    10 km
  • Velence HU
    12°
    19 km
  • Balaton HU
    10°
    19 km
  • Neusiedler AT
    10°
    13 km
  • Krk (Wake) HR
    18°
    27 km
  • Premantura HR
    19°
    25 km
  • Grado IT
    18°
    17 km
  • Garda IT
    18°
    5 km
  • Soča SI
    🌧️ 14°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek