Megválasztották az év vitorlázóit

Érdi Mári már a jelölés során nyert, mivel nem volt ellenfele, Berecz Zsombor pedig négyes versenyből került ki győztesen.

Érdi Mári januárban megnyerte az észak-amerikai bajnokságot, majd a miami világkupa-fordulón 11. lett, áprilisban a portugáliai Vilamourában a 2., a portói Európa-bajnokságon a 9., a japán Szakaiminatóban a vébén a 23. helyen végzett, majd augusztusban Enosimában az előolimpián 3. helyet szerzett, a legfrissebb világranglistán pedig a 6. helyen áll. „Nagyon szépen fejeződött be ez az év, nagyon örülök az előolimpiai bronzéremnek, és jövőre mindent meg fogok tenni, hogy Tokióban dobogón állhassak” – üzente Melbourne-ből Mári, aki az Év vitorlázója címre a nők között az idén egyedüli jelölt volt.

A férfiak között a finnes világbajnok Berecz Zsombor nyerte a címet. „Remélem, hogy a vitorlázás a kiemelt sportágak közé kerül és az utánpótlás még jobb lehetőségek között tud majd készülni. Ha ehhez az eredményeimmel én is hozzá tudok járulni, akkor nagyon büszke leszek” – mondta. Berecz az idén áprilisban 4. lett Palma de Mallorcán a Trofeo Princessa Sofia versenyen, májusban második – illetve a nyílt versenyen harmadik – az athéni Európa-bajnokságon. Augusztusban megnyerte az előolimpiát Enosimában, ugyanott 5. lett szeptemberben a világkupa-fordulón és jelenleg a 14. helyen áll a világranglistán.

A férfiak között az Év vitorlázója címre jelölt volt Vadnai Benjamin, aki júliusban a japán Szakaiminatóban rendezett kvótaszerző vébén kvalifikált a jövő évi olimpiára, a Majthényi Szabolcs–Domokos András repülő hollandis páros, akik megnyerték Balatonföldváron rendezett Európa-bajnokságot és Király Zsolt, a Raffica csapat vezetője és kormányosa.

Az ünnepségen kiosztottak néhány különdíjat is, a 96 évesen még mindig aktív vitorlázó Szabadi Tibort, Kopár István háromszoros földkerülő vitorlázót, a négy nagy európai tókerülő verseny mindegyikét megnyerő Raffica csapat vezetőjét és kormányosát, Király Zsoltot, valamint az idén 20 éves Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát részesítette elismerésben az MVSZ – írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!