/

Megtalálták az elsüllyedt tengeralattjárót

Egy a második világháborúban rejtélyesen eltűnt brit tengeralattjáró roncsát találták meg Málta partjainál.

A HMS Urge tengeralattjáró Máltán állomásozott és számos sikeres missziót hajtott végre ellenséges hajók ellen, mielőtt a brit haditengerészet a búvárhajó és a flotta többi részének áthelyezését rendelte el Egyiptomba. A hajó 1942. április 27-én indult útnak 32 fős legénységével, 11 fős kiegészítő személyzetével és egy újságíróval a fedélzetén.

A kitűzött időpontban azonban nem érkezett meg Alexandriába, sorsát rejtély övezte, egészen mostanáig. A Máltai Egyetem kutatócsapata két évtizedet töltött azzal, hogy átvizsgálja a környező tengereket. Az Urge parancsnoka unokájának kérésére átvizsgáltak egy olyan régiót is, amelyet egykor hevesen bombáztak a náci haderők.

Hanglokátorokkal készített felvételeken láthatóvá vált egy tengeralattjáróra emlékeztető alakzat 130 méter mélyen, a partoktól mintegy 3 kilométerre. A brit védelmi minisztérium megerősítette, hogy a HMS Urge-ről van szó.

A kutatók megállapították, hogy az U-osztályú tengeralattjáró orrából hiányzik egy nagy darab. A sérülés nagyon erős robbanásra utal, ami azt jelzi, hogy a hajó nagyon gyorsan süllyedt el, nem hagyva esélyt senkinek a túlélésre. A tengeralattjárót valószínűleg eltalálta egy robbanószerkezet, amikor még a felszínen siklott, röviddel azt követően, hogy az éj leple alatt elhagyta Máltát. A tervek szerint áprilisban ünnepélyes keretek között hivatalosan katonai sírrá nyilvánítják a területet – írta az MTI.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 10°
    21 km
  • Velence HU
    ☀️ 10°
    19 km
  • Balaton HU
    ☀️ 11°
    18 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    20 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 15°
    4 km
  • Premantura HR
    ☀️ 12°
    3 km
  • Grado IT
    ☀️ 13°
    3 km
  • Garda IT
    ☀️ 18°
    2 km
  • Soča SI
    ☀️ 14°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek