Windsurftúra Tenerifén

Éveken keresztül Praszoníszire jártunk szörfözni augusztus végén, de már 2021-ben kiderült, hogy a görögök egyre drágább áraiból egy Kanári-szigeteki túra bőven kijön csúcsszezonban úgy, hogy még a körülmények is változatosabbak.

Praszoníszi tökéletes, ha melegre, stabil szélre és kisebb hullámokra vágyunk. Ezzel szemben El Medanón a szél jóval erősebb, a hullámok hatalmasok, igaz, a víz hidegebb.

A célpont kiválasztásában az egyik legfontosabb, hogy hová tudunk eljutni repülővel a szörffelszereléssel együtt. Szerencsére pont az egyetlen magyar légitársaság az, amelyik megfizethető áron 32 kg-os sportfelszerelés-csomagokat is felenged a gépre – és a célállomások között Rodosz és Tenerife is szerepel. Mi ketten három hatalmas csomaggal repültünk: az elsőbe a két deszka, a másodikba az árbócok és a nagyobb vitorlák, a harmadikba a bumok és a maradék cuccok kerültek.

Azért is jobb Tenerife, mint Rodosz, mert az itteni szelek jóval erősebbek, azaz nem kellett nagyobb deszkát (több deszkát) vinni és vitorlából is a kisebbek az ajánlottak. Egy 76–85 literes deszka bőven elég, vitorlából pedig a 3.7, 4.5, 5.3 Goya/Simmer sort vittük, így a csomagdíj kedvezőbb.

A tenerifei déli reptér kb. 10 kilométerre van El Medanótól, tehát még autóra sem lenne szükség, viszont a szigeten annyi látnivaló van, hogy béreltünk – ezt is jóval alacsonyabb áron, mint két éve Rodoszon. El Medano egy kis város, a három vízre szállási lehetőség nincs túl messze egymástól. A leghíresebb Cabezo. Itt törnek a legszebben a hullámok, szinte minden évben rendeznek PWA wave világkupafutamot. Persze a hely a haladóknak javasolt, a bejutás nem lehetetlen, de nem is kockázatmentes, a part elég sziklás, figyelni kell az apály-dagály miatti különbségekre és a többi szörfösre. Innen északabbra, a színes házaknál a Playa de la Jaquita homokos strandon könnyebb vízre szállni, de az Arenas del Mar hotel beárnyékolja a szelet a partközelben, elég nagyok a hullámok és sok a hullámlovas, ami zavaró lehet bejutáskor.

Középhaladóknak ideális a TWS szörfcenter előtti szakasz. Pár száz méteres homokos részen lehet bejutni, ami apálykor kifejezetten könnyű, dagálykor, valamint erősebb szélben viszont a part mentén jelentősebb shore-break lehet. Illetve ha hibázunk, akkor sem sziklákra sodródunk, hanem a kite-osok által uralt partszakaszra. Ha itt indulunk, akkor két-három tack negyedszélben és simán fel lehet jutni a Harbour Wallhoz, ami a hullámtörő mólót jelenti. Ez a hely a hullámokról szól, apálykor ideális, nagy periódusidejű óceáni hullámok törnek szép hosszan. Dagálykor a falról visszaverődők megzavarják az idillt, de azért ez nem egy gárdonyi lögybölődés, hanem ground swell. Tényleg gigászi hullámok gurulnak be. A gyenge napokon 1-2, a normálisokon 2-3 méteresek, de gyakran ennél nagyobbak is akadnak.

A klíma egész évben alkalmas szörfözésre, a víz nem megy 18 fok alá, igaz, termálvízre nyáron se számíts. A napsugárzás erős, ügyelni kell rá. A szél a nyári hónapokban a legvadabb, ezért választottuk július közepét. Annak ellenére, hogy a túra első felére szinte egyáltalán nem mondtak szelet, majd minden nap csúsztunk pár órát, igaz, a legnagyobb, 5.3-as vitorláinkkal. Az időbe belefért, hogy felfedezzük a snorkelezős helyeket, a nyüzsgő Los Crisitianost, Playa de la Americast, valamint a híres hegyvidéki Mascán és a lenyűgöző Los Gigantesen keresztül a Teno nemzeti parkig is felautózzunk. A táj csodás, igazán vad, az ételek finomak, és bár a sziget kicsi, nagyon sok látványosságot rejt. A Teide vulkánt már tavaly kipipáltuk, de aki először jár Tenerifén, annak kötelező program.

Hollósi Péter (Vento szörfbolt, Érd)

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 157. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!