Víz alatt gyakorolnak az űrhajósok

A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) űrhajósai a víz alatt készülnek a Holdra való visszatérésre az Artemis program keretében.

A NASA 2025-re tervezi az Artemis programot, ekkor az amerikai űrhivatal űrhajósai a Holdra utaznak és leszállnak annak déli pólusán. Jelenleg az űrhajósok a víz alatt, teljes sötétségben gyakorolnak a Neutral Buoyancy Laboratory medencéjében.

A houstoni speciális központ medencéjét már többször használták a NASA űrhajósai. A víz alatti munka elég hűen reprodukálja az alacsonyabb gravitációjú környezet körülményeit. Ez nemcsak a mozgás sajátosságait teszi megismerhetővé, hanem az űrprogramok során az űrhajósok által végzett feladatok begyakorlását is.

A Hold déli pólusánál a Nap legfeljebb néhány fokkal lesz a horizont felett. Az ilyen körülmények rendkívül hosszú és sötét árnyékokat okoznak. Annak érdekében, hogy az űrhajósokat felkészítsék a sajátos fényviszonyokra, a NASA egy speciális képzési programot hozott létre.

A Neutral Buoyancy Laboratory szakembereiből álló csapat erre a célra egy kis szimulációt készített. Az ötlet az volt, hogy a lehető legjobban imitálják azt, amivel az űrhajósok szembesülni fognak. Ezért a 12 méter mély medence alján kikapcsolták az összes fényt, és fekete függönyöket szereltek a falakra, így minimálisra csökkentették a fényvisszaverődéseket. Ezután egy keresőfényt szereltek fel a víz alá, amely lehetővé tette, hogy szimulálják azt, amivel az űrhajósok a Holdon szembesülnek – írta a bigblue.reblog.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!