/

Vitorlások vették birtokba a Balatont pünkösdkor

Öt hajóosztályban folytak a küzdelmek, három, illetve négy napon át. A Hollandik és a „nagy” szkiffek mellett az idén a 49er, a Formula 18-as katamarán, és a Csillaghajó mezőny is találkozott Földváron, ez utóbbi hajóosztálynak a flottabajnoksága volt a verseny.

A Repülő hollandi újra nemzeti hajóosztály lett az idei szezonra, jó néhány év foghíjas mezőnyei után sikerült a fiatalítás. „Két új, fiatal párosunk is rendszeresen versenyez, a Ziegler Kristóf-Czeizel Jakab kettős (ők egyébként a szintén hollandis és egy hajóban ülő Ziegler János és Czeizel Balázs fiai), és a korábban sikeres 470-es vitorlázó Bihary ikrek” – mondta Majthényi Szabolcs, aki állandó versenyzőtársával, Domokos Andrással minden futamban elsőként befutva nyerte az idei bajnoki aranyat.

A 18 lábas szkiffek balatoni Európa-kupa fordulóját a fiatal Heinrich von Bayern, Tom Martin, Andy Martin trió nyerte.

A csillaghajósok flottabajnokságán a Gereben Márton–Gereben Péter (Spartacus VE) páros lett a bajnok, az F18 katamaránok versenyében a Pfeningberger András-Gerlits Attila kettős (Spartacus VE) győzött.

A 49er mezőnyből mindössze négy hajó jelent meg Földváron, annak ellenére, hogy tíznél is több az itthon rendszeresen versenyző párosok száma.

A Dolesch Iván emlékversenyen az időjárás miatt egy rövid vízi várakozás után parti halasztás következett, majd futam nélküli utolsó nappal zárult a hosszú hétvége – írta a hunsail.hu.

fotók: Spartacus Vitorlás Egylet

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    3 km
  • Velence HU
    4 km
  • Balaton HU
    3 km
  • Neusiedler AT
    4 km
  • Krk (Wake) HR
    10°
    4 km
  • Premantura HR
    10°
    7 km
  • Grado IT
    🌧️
    3 km
  • Garda IT
    11°
    4 km
  • Soča SI
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek