Vadnai Jonatán: Európa-bajnoki bronzérem olimpiai hajóosztályban!

Az erős szélben zajló döntő futamokon mutatott meggyőző teljesítményének köszönhetően Vadnai Jonatán harmadik lett a ILCA 7 osztály Európa-bajnokságán.

Várnában 115 férfi és 78 női versenyző mérte össze tudását, az első három napon lezajlott öt válogatófutam szép magyar sikert hozott: Vadnai Jonatán kilencedik helyen várta a folytatást. Bátyja, a tokiói olimpikon Benjamin ugyancsak aranycsoportos volt, akkor a harmincadik helyen állt.

Várna nem a nyaralós arcát mutatta az Eb résztvevőinek, az október 4-i első napon még gyenge-közepes szél fújt, de a második naptól már 15-18 csomós szelekkel és kifejezetten nagy hullámokkal kellett megküzdeniük az indulóknak. Az idő egyre hidegebbé vált, és az eső is megérkezett.

A hátralévő versenynapokon sem lehetett lazítani, az erős szél maradt. Ebben került sor október 7-től a döntő futamokra, amelyekről Jonatán így számolt be a Magyar Vitorlás Szövetségnek: „A döntők első napján a lányok után rajtoltunk, ők elég sokat vártak, nálunk már csak egy futam fért a napba. 15-20 csomós szelünk volt, ami a parttal párhuzamosan, az öböl sarkából fújt. Fegyelmezetten elrajtoltam, jó volt a sebességem, a jó oldalra, a part felé is tendáltam, negyedikként vettem az első bóját. Jó vagyok hátszélben, de az igazság az, kilógtam a lelkem. Kis túlzással ki sem néztem a hajó alól. A futam végén második lettem.

Az időjárás előrejelzés szerint nem nagyon bízhattam abban, hogy másnap kipihenhetem magam. 20 csomós szelet jósoltak, 20+-os befújásokkal. Arra, hogy végül is három futamot nyomunk le ilyen körülmények között, nem igazán számítottam. A szél ugyanonnan fújt, mint előző nap, de mindehhez 2-3 méteres swellek adódtak hozzá, keresztbe. Bal csapáson szembe kellett cirkálni ezekkel a hullámokkal, jobb csapáson viszont el lehetett csípni egyet-egyet, amin megcsúszott a hajó. Hideg volt. A néhány héttel azelőtti várnai edzőtábori tapasztalatok alapján csak egy közepes békát hoztam, elkelt volna a vastag. A futamok alatt persze nem fáztam, de volt, hogy fél órákat vártunk 20-25 csomós hideg szélben lobogtatva, no akkor mindenki fázott, mint a kutya. Az utolsó előtti napon a 3., 6., 4. helyen futottam be, de ezzel még mindig csak negyedik voltam az összetettben. Nagyon kellett a másnapi utolsó futam, hogy legyen két kiesőnk, és akkor a kedvező kiesőmnek köszönhetően elérhető közelségbe kerül a dobogó. Megvolt a futam, meglett a második kieső, és meglett a bronzérem!”

Ez markáns előre lépés tavalyhoz képest, amikor kilencedik helyen zárta a kontinensviadalt.

Jonatán jelen volt a tokiói játékokon bátyja, Vadnai Benjamin edzőjeként, de ott sem állt le teljesen a felkészüléssel: „Már az olimpia alatt elkezdtem a kemény fizikai edzéseket. Minden nap dolgoztam a konditeremben. Utána volt egy jó edzőtáborunk – elég színvonalas társasággal – a Garda-tavon, és később egy hosszabb edzésünk itt, Várnában, az Eb helyszínén. Ez utóbbinak túl sok haszna nem volt, mert teljesen más szelek fújtak, mint most. Könnyű termikek, kora őszi meleg… na ennek most nyoma sem volt. Az erőnléti edzéseknek e durva időjárási viszonyok között viszont óriási hasznát láttam. Ideális lett a testsúlyom, és bírtam erővel a futam minden pillanatát. Ha valaki a cirkálószakasz végére teljesen elfárad, és nem tud figyelni a hátszél elején a többiekre, a taktikára, az esetleges frissülésekre, befújásokra, a manőverekre – az már az első bő szélben visszavonhatatlanul lemarad. Az, hogy frissen, koncentrálva tudtam vitorlázni már a hátszél első métereitől, rengeteget számított a jó erősszeles teljesítményemben.”

Vadnai Jonatán ezzel bronzérmes lett az ILCA 7 (korábban: Laser Standard) Európa-bajnokságon, Vadnai Benjamin a 24. helyen végzett, magabiztosan megtartva helyét az aranycsoportban. Nyert a brit Michael Beckett, második lett Filip Jurisic (CRO).

Balról jobbra: Jurisic, Beckett, Vadnai

A 2021. évi ILCA Európa-bajnokság teljes végeredménye.

A versenyhez kapcsolódó magyar vonatkozású hír, hogy ILCA 6 osztályban (korábban: Laser Radial) kilencedik lett a francia Marie Barrue, akinek Eszes Tamás az edzője.

(fotók: eurilca.org)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!