Utolsó pillanatban lett teljes a WMRT versenynaptára

Február 10-én (a vágyottnál sokkal később) hirdették ki a párosverseny-világbajnokság (World Match Racing Tour) idei menetrendjét. Kínában lesz a döntő.

Ahogy James Pleasance, a WMRT igazgatója elmondta, a tavalyi év komoly kihívásokat tartogatott sokaknak, a nemzetközi sportéletben is voltak nehézségek. „Nagy szerencsénkre októberben megtarthattuk a végül egyeseményessé változtatott világbajnokságot Bermudán” – tette hozzá. Ezt Taylor Canfield és a Stars & Stripes USA nyerte, egy meglehetősen paprikás hangulatú döntőben:

YouTube video

„A szervezőkkel és a versenyzőkkel együtt tisztában vagyunk a korlátozásokkal és azok fontosságával, ezért nem is tervezünk április vége előtt kezdeni, de reméljük, hogy 2021-ben újra teljes szezont futhatunk. Lesznek World Tour- és World Championship- események, mindet azonos szabályok szerint rendezzük, férfi-, női és vegyes csapatok számára, a különbséget az jelenti, hogy a WC-regatták több pontot érnek, illetve azokon nagyobb a pénzdíj (legalább 75 ezer dollár). Minden kormányosnak a négy legjobb eredményét vesszük figyelembe a sorrend megállapításakor, a legjobb 10-12 fő kerül a döntőbe, ahol másfélszeres pontokért, valamint 200 ezer dollárért zajlik majd a küzdelem” – mondta.

A World Match Racing Tour 2021-es állomásai:
– Szczecin Match Race, Lengyelország, április 30.–május 2.
– Porto Montenegro Match Race, május 7–9.
– NJK Open Spring Cup, Finnország, május 21–23.
– GKKS Spring Cup, Göteborg, Svédország, május 29–30.
– GKSS Match Cup Marstrand*, Marstrand, Svédország, július 6–10.
– Internationaux de France Match Racing, Pornichet, július 29.–augusztus 4. – The Chicago Cup, augusztus 6–8.
– International Match Race for the Detroit Cup, augusztus 19–22.
– Baltic Match Race, Észtország, augusztus 25–29.
– Oakcliff International, Oyster Bay NY, augusztus 27–30.
– Thompson Cup, Oyster Bay NY, szeptember 1–4.
– Ficker Cup, Long Beach, USA, szeptember 9–12.
– Match Race Germany, Constance-tó, szeptember 8–12.
– The Congressional Cup Regatta*, Long Beach, USA, szeptember 14–19.
– DBS Marina Bay Cup, Szingapúr, szeptember 30.–október 3.
– Bermuda Gold Cup*, szeptember 27.–október 2.
– Shenzhen Bao’an Match Cup, WMRT-döntő*, Sencsen, Kína, december 15–19.

A *-gal jelöltek a World Championship-események.

(fotók és forrás: wmrt.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!