Svert Kupa Dell túraverseny – Somogy kincse
Augusztus
14-én hetedszerre rajtol el a Svert Kupa Dell túraverseny és negyedszerre a
Svert Kupa Dell Ifjúsági túraverseny. Legalábbis ebben az évezredben…
A versenyekre hétfő délig lehet online jelentkezni – ezt egyébként már nagyon sokan megtették, a rendezők nagy számú résztvevőre számítanak.
A népes mezőny Zamárdiból indul, és a szokásos – Zamárdi, Ezüstpart, Szántód, Tihany, Zamárdi – pályát teljesíti, az ifik pedig a szintén bevált rövidebb távot hajózzák. A helyszínen is lehet majd nevezni, a verseny előtti péntek délután, a Bácskai utca végén a kikötőben.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/08/aquamagazin-svert-kupa-2021-somogy-kincse-01-1024x519.jpg)
A versenyzők 2021-ben is komoly díjakért küzdenek, az egytestű hajóosztályok első helyezettjei közt a DELL XPS 13 legújabb fejlesztése, míg a kéttestű hajóosztályok első helyezettjei közt a Dell G15 játékra tervezett laptopja talál új gazdára.
Az ifiknél is izgatottan várhatják a díjkiosztót: a DELL Alienware gamer hadsetje és gamer egere lesznek a fődíjak, amelyeket a cég kimondottan játékhoz tervezett. Ezekhez egy-egy Gaming hátizsák is jár.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/08/aquamagazin-svert-kupa-2021-somogy-kincse-02-1024x683.jpg)
A verseny után pedig mindenkit várnak a szervezők egy hangulatos vacsorára a vízparton, hogy ismét együtt ünnepelhessék a Balatont, a vitorlázást és a hagyományokat. Idén komoly fordulóponthoz érkezett a Svert Kupa, a versenyt – elsőként – beválasztották a Nemzeti Értékek közé, s így a Svert Kupa Somogy kincsévé vált. A Balaton legrégebbi, ma is aktív vitorlás versenye a tradicionális balatoni hajózás szokásainak aktív megőrzése okán nyerte el a megtisztelő címet. A Svert Kupa története ugyanis a 20. század első felére nyúlik vissza, közel 100 éve már ott versengtek a jollék Zamárdi partjainál az elsőségért…
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/08/aquamagazin-svert-kupa-2021-somogy-kincse-03-1024x577.jpg)
fotók és forrás: svertkupa.hu
- ha tetszett, ajánld másoknak is!