SUP-pal is „át lehet úszni” a Balatont

Július 31-én 39. alkalommal rendezik meg a Lidl Balaton-átúszást, amelyre több ezer résztvevőt várnak a szervezők. Az idei újdonság, hogy SUP-pal is lehet teljesíteni a távot.

Rossz idő esetén az idei esőnap augusztus 1., 7., 8., 14. vagy 15. A résztvevők között ott lesz az 1954-ben született Gurbán Béla, aki mind a 38 eddigi átúszáson részt vett, valamint az a győri gimnazista lány, aki tavaly a kétszázezredik célba érkező volt.

Az eddigi 38 verseny legjobb ideje a férfiaknál Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig Risztov Éva (1:00:58 óra) nevéhez fűződik. Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig több mint 201 ezren teljesítették a távot. A rajt ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8-tól 12 óráig, a cél pedig a balatonboglári Platán-strand.

A versenyen a jelenlegi szabályok szerint védettségi igazolvánnyal rendelkezők – és azok 18 év alatti gyermekeik, felügyeletük alatt –, valamint igazolt sportolók vehetnek részt – írja a veol.hu.

Tekintve, hogy 2021 az állva evezés éve, pláne aktuális a dolog.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!