Sikeres volt a közösségi összefogás az Eger-víz érdekében

Nagyszabású szemétszedési akciót hirdetett az Eger-víz patakművészeti őrség. A felhíváshoz tizenkét település önkéntesei csatlakoztak, akik százhatvan zsák szemetet gyűjtöttek össze a patak mentén.

A szemétszedéshez tizenkét település csatlakozott Nagyvázsonytól Szigligetig, és mindenhol helyi szervezésben, önkormányzati, vagy civil szervezet koordinálásával kapcsolódtak be a programba a résztvevők. Az eszközöket Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet biztosította.

A környezet, és azon belül a mintegy 32 kilométer hosszú Eger-víz patak védelmét szolgáló esemény az Eger-víz projekt része, így élvezi a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatását, amely anyagi eszközökkel is segíti az Eger-víz patakművészeti őrség elképzeléseit, terveit.

A Balaton-felvidék és a Déli-Bakony egyik természeti értéke a Balatont tápláló, mintegy 32 kilométer hosszú Eger-víz patak vízhozama évről évre csökken. A folyamat megállítása érdekében jött létre egy térségi összefogás Márta István vezetésével, ami az idén már konkrét, megvalósítható programokat is kínál. Ennek egyik eleme volt a szemétgyűjtési akció, ami a természet védelme mellett közösségépítést is zászlajára tűzte – írta a veol.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!