Új lapon nyílik meg
/

Örökös tagja lett az MVSZ-nek

Dr. Kollár Lajost, a Magyar Vitorlás Szövetség közgyűlésén a szervezet örökös tiszteletbeli tagjává választották.

Hét évig, 2013 és 2020 között vezette a Magyar Vitorlás Szövetséget (MVSZ) dr. Kollár Lajos. Elnöksége alatt jelentős mértékben fejlődött az utánpótlás és a túrasport, stabilizálódott a szervezet anyagi helyzete, valamint az élsportban is történelmi sikert értek el azzal, hogy a 2016-os riói olimpián három magyar vitorlásversenyző is rajthoz állhatott.

A sebészprofesszor úgy vélte, hogy a terveiket két elnöki ciklus alatt megvalósították, többet már nem szeretett volna vállalni, úgy érezte, frissítés szükséges. Nem szakadt el azonban az MVSZ-től, pláne a vitorlázástól, nemrég pedig a szervezet örökös tiszteletbeli tagjának választották.

A pécsi professzor továbbra is ügyvezetője a Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központnak, amelyhez úgynevezett turisztikai megállópontként is szolgáló kikötő és olimpiai továbbképző központ épül. A létesítmény a vitorlázás mellett a kajak-kenu sportág egyik bázisa lesz – írta a pecsiujsag.hu.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ⛅ 0°
    5 km
  • Velence HU
    ☀️ -1°
    4 km
  • Balaton HU
    ☀️ 1°
    6 km
  • Neusiedler AT
    ⛅ -1°
    7 km
  • Krk (Wake) HR
    ⛅ 11°
    9 km
  • Premantura HR
    ⛅ 10°
    4 km
  • Grado IT
    ⛅ 11°
    14 km
  • Garda IT
    ⛅ 11°
    1 km
  • Soča SI
    ⛅ 5°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek