Mégsem lesz belépődíj Velencébe

Velence a napokban bejelentette, hogy nem az idén júniustól, hanem csak a jövő év elejétől szednek belépődíjat az egy napra érkező turistáktól. A díj és az előzetes regisztráció bevezetését évek óta tervezik a túlturizmus megfékezése érdekében.

Az egy napra érkező, tehát Velencében szállást nem foglaló turistáktól beszedett belépődíj 3 és 10 euróba kerül majd, attól függően, hogy mekkora a lagúnák városának látogatottsága az egyes napokon. Az összeget igyekeznek úgy megállapítani, hogy a turisták száma ne haladja meg a napi 40-50 ezret. A lépésre azért is volt szükség, mert az olasz város egyre jobban érezte a túlturizmus hatásait: a pandémia előtt évente 30 millió látogató kereste fel Velencét.

Eredetileg már 2019 nyarától be akarták vezetni a napidíjat, de először az alapszabályok lefektetése, később pedig a járvány miatt el kellett halasztani a bevezetést. A pandémia csillapultával fokozatosan visszatértek a turisták, húsvétkor már napi 100-140 ezren is érkeztek, így a városvezetés úgy döntött, 2022 júniusától beszedik az akár 10 eurót is elérő napidíjat.

A minap azonban Velence közgyűlése megszavazta, hogy a próbaidőszakot halasszák el és csak jövő évtől szedjenek belépődíjat a turistáktól. A hírek szerint először 2023. január 16-ától kell majd fizetni a belépésért.

Azok akik a történelmi belvárosban található szállodákban foglalnak szállást, mentesülnek a pluszköltségek alól, mivel ők alapból fizetik az éjszakánként 5 eurós városi adót. A lakosoknak, a diákoknak és az ingázóknak szintén nem kell fizetniük.

A belépődíj mellett előzetes regisztrációt is szeretne bevezetni a város, amelyet kezdetben különféle kedvezményekkel, például olcsóbb múzeumi belépőjegyekkel ösztönöznének. Az előjegyzést a Veneto tartományban élő olaszoktól is elvárják majd, akiknek azonban nem kell fizetniük. Számukra indokolt esetben, például temetés vagy rokonlátogatás esetén nem lesz kötelező a regisztráció – írta a turizmus.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!