/

Korlátozásokra készül Görögország, hogy megvédje két népszerű szigetét

A görög kormány korlátozná a tengerjáró hajók számát a legnépszerűbb úti célokban a túlturizmus elleni küzdelem eszközeként.

Kirjákosz Micotákisz miniszterelnök szerint várhatóan a jövő évtől korlátoznák a két népszerű görög sziget, Szantoríni és Míkonosz kikötőhelyeinek számát, vagy akár idősávokat is bevezetnének a hajók kikötésére.

Elmondta, hogy a tengerjáró hajók nem járulnak hozzá túl nagy mértékben a turisztikai bevételekhez, ráadásul jelentős terhet rónak a helyi infrastruktúrára, és elriasztják az egyéb módon érkező utazókat. Hozzátette, Szantorínin a túlturizmus önmagában is nagy probléma, a turisták egyre jobban elárasztják a szigetet.

Az országos jelentések szerint a Szantorínire érkező hajók utasforgalma 17 százalékkal nőtt 2023-ban az előző évhez képest, míg Míkonoszon tavaly 749 hajó látogatását regisztrálták, 23 százalékkal többet, mint 2022-ben.

Európa több városa, köztük Velence, Barcelona és Amszterdam is bevezetett már hasonló korlátozást a tengerjáró hajókra a túlturizmus elleni küzdelem során – írta a turizmus.com.

fotók: santoriniport.com, mykonos-shore-excursions.com, flannelsorflipflops.com, ncl.com

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    27°
    2 km
  • Velence HU
    27°
    4 km
  • Balaton HU
    24°
    6 km
  • Neusiedler AT
    22°
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    28°
    6 km
  • Premantura HR
    26°
    4 km
  • Grado IT
    27°
    4 km
  • Garda IT
    28°
    6 km
  • Soča SI
    23°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek