Folyamatos a Velencei-tavi vízhiány

Elmaradt egy megbeszélés a Velencei-tó helyzetéről, amit június 21-én sikerült nyélbe ütni.

A cél az volt, hogy a tó érdekében dolgozó minden érintett szervezet képviselője egy asztalhoz ülve tárgyalja meg a helyzetet, a fejleményeket és a megoldáshoz szükséges lépéseket. A megbeszélésen megjelent az illetékes vízügyi igazgatóságnak, a Velencei-tavat horgászati szempontból kezelő Magyar Országos Horgász Szövetségnek, a Pátkai-víztározó gazdájának számító Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének több képviselője, de voltak ott a velencei, pátkai és a nadapi önkormányzatoktól is.
Megvitatták tapasztalataikat és megosztották egymással véleményüket a helyzettel kapcsolatban: komoly, harmadik éve tartó vízhiányos állapot alakult ki, felelős pedig nincs – összegzett Pálinkás Imre, a Mohosz velencei-tavi kirendeltségének vezetője. Hozzátette, hogy elkezdődött a víztározók kotrásának előkészítése, a Zámolyi-víztározót e munka során már „feltérképezték”.

Megtörténtek a vízminőségi szakvizsgálatok, tervezik a Velencei-tavat tápláló Császár-víz tározókat elkerülő szakaszának építését is. E munka lényege, hogy a Császár-víz ne a tározókon keresztül érkezzen a Velencei-tóba, hanem azok elkerülésével.

A Velencei-tó vízszintje jelenleg alig van 80 centiméter fölött, amely a tavalyi azonos időponthoz képest bő tíz centivel alacsonyabb érték. Ez pedig nem sok jót ígér. Az elmúlt néhány hétben hiába voltak látszólag nagyobb esők, a csapadékzónák a Velencei-tavat a szokásos módon rendre elkerülték.

Nem tudott nőtt a tó vízállása, legfeljebb egy-két centit, amit aztán a szél és a párolgás el is tüntetett. Azaz a vízhiány továbbra is súlyos, de a vízminőség még jó, ilyen jellegű veszély egyelőre nem áll fenn. Ez a vízhiányos állapot viszont magával hozhat egy tavalyihoz hasonló újabb halpusztulást. Az idei tavasz és nyár egyelőre kiegyensúlyozottabb volt. Eddig viszonylag fokozatos volt a melegedés, a halak ívási időszaka is jó időzónákra esett – írta a veol.hu.

fotók: tripadvisor.com, itinari.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!