Manapság egyre nehezebb minőségi alapruházathoz jutni a tengerentúlon, ráadásul az árak is feljebb mentek. Az ok tulajdonképpen egyszerű, a megfejtés a konténerekben és a hurrikánokban rejlik.
Kína március elejére kifogyott a szabad konténerekből, márpedig így nem lehet a gyárakból elszállítani és hajóra tenni a késztermékeket. Seattle, Oakland, Los Angeles és társaik a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozások miatt a szokásosnál jóval lassabban tudják elvégezni a kirakodást. Ahogy a vámügyintézéshez kapcsolódó papírmunkára és a beérkező szállítmányok vizsgálatára is kevesebb az ember. Így aztán ha fel is szabadul egy adag konténer, az a szokásosnál lassabban jut vissza Kínába, ráadásul – ellentétben a korábbiakkal – nem tele amerikai áruval, hanem üresen. Ha egyáltalán.
A szállítmányozó cégek ugyanis harapófogóba kerültek: az üzemanyag ára az egekbe szökött, de a konténerek szállítási árait már jó előre megállapították, így mire a hajó Kínába ér, a fuvarozócég bukik az üzleten. Ezért inkább el sem indítják a konténerszállítókat.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy a nagyobb gyártóknak miért nincsenek tartalékaik Közép-Amerikában. Nos, vannak… illetve voltak, amíg két, 5-ös kategóriájú hurrikán le nem tarolta Hondurast tavaly ősszel. Odalettek a gyárak, megrongálódott az úthálózat, akadozik az áram- és vízellátás.
Márpedig ha kiesnek a nagyok, a kicsik csak nehezen tudják betölteni a keletkezett űrt, pláne, hogy az ő forrásaik 80 százaléka is a Távol-Kelethez vagy Közép-Amerikához kötődik. Hajó nincs, konténer nincs, a légi szállítás nyolcszor annyiba kerül, mint a vízi.
Mindeközben április elején csak a kaliforniai Seal Beach előtt 41 teherhajó várt arra, hogy végre kirakodják. És Los Angeles (San Pedro-öböl) előtt sem jobb a helyzet:
[youtube v=”UHsrla68wN8″]
Mintha nem lett volna elég az Ever Given balesete…
(forrás: Sailing Anarchy, fotók: wsj.net; ticotimes.net)
